
Döbbenet: Agyvérzést kapott Szása, az állatkert kistigrise
Sorozatos epilepsziás rohamok következtében Szása, a Fővárosi Állatkert hím kistigrise agyvérzést kapott
A tervek szerint a Déli összekötő vasúti híd elbontott elemei kerülnének Óbudára.
Hamarosan vadonatúj hidakat kaphat az óbudai Hajógyári-sziget – számolt be Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője és Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. A K- és H-hidak cseréje már évek óta esedékes. A hírek szerint a két építmény nemcsak statikailag újulna meg, hanem külsőleg is: a rozsdás elemeket újakra cserélnék. Az új darabok nagy részét a felújított Déli összekötő vasúti híd korábbi alkatrészeiből használnák, amitől akár 20-30 százalékkal is olcsóbb lehet az építkezés. A két hídnak turisztikailag is fontos szerepe van: évente több száz ezer ember használja őket nyaranta a Sziget Fesztivál miatt.
– A H-híd fejlesztésével a Fő téren lévő Zichy-kastély, mint a kulturális negyed kapuja, kétszintű gyalogos híddal kapcsolódik össze a jövőben a Hajógyári-sziget központi területével, így a Fő térről és a Szentlélek térről is könnyen elérhetővé válnak a kulturális negyed galériái, próbatermei, koncerthelyszínei, valamint a jövőbeli éttermek, illetve kávézók – írta posztjában az NKA alelnöke, hozzátéve, hogy a hídon kerékpáros út is lesz.
Sorozatos epilepsziás rohamok következtében Szása, a Fővárosi Állatkert hím kistigrise agyvérzést kapott
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkijt. Donald Trump közölte a sajtóval, hogy a mai megbeszélések után fel fogja hívni az orosz elnököt.
Mi a megoldás ebben a helyzetben?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.