A horgászat életforma, nem is akármilyen, főleg, ha valaki olyan megszállott, mint Béla

Szigetszentmártoni nyaralójában fogadja a Bors munkatársait Váradi Béla. Már a kapun belépve látszik, hogy itt nagy pecás lakik. Az egyik oldalon horgászbotok vannak a kerítéshez támasztva, a másikon szákok, hálók. A házikó előterében dobozok, melyekben rendezetten fekszenek az úszók, csalik, sőt a másfél szobás ház fél szobája is a horgászholmiknak van fenntartva.

Minden egy úttörő bottal kezdődött

– A hatéves fiamnak karácsonyra vettem egy úttörő horgászbotot. Le is vittük nyáron Zamárdiba a kempingbe, ahova nyaralni jártunk – mesél a kezdetekről Váradi Béla. – Kenyérbélből, sóból, pirospaprikából gyúrtam csalit, a damilra ruhacsipeszt tettem kapásjelzőnek, és 5 percen belül már szedtem is ki az első pontyot! Az ott átélt sikerélmény ejtett rabul egy életre. Nem a hal, mert bár tökéletesen meg tudom pucolni, nem eszem meg. Tavaly mindet elajándékoztam vagy visszaengedtem.

Három nap alatt két mázsa pontyot fogott ki

Amikor azt mondja, egy halat sem vitt haza, bizony nagyon sok kilónyiról beszél.

– Előfordult, hogy az egyhetes balatoni horgászatból 3 nap múlva hazamentem, mert 2 mázsa pontyot fogtam. Már fizikailag nem bírtam – dicsekszik, elismerve, hogy szerencsés pecás. – Én az élményért pecázom. Sokszor láttam, hogy mások megérkeztek, már dobták is be a botot, egész nap ott ültek és nem fogtak semmit. Én meg csak tettem-vettem egész nap, késő este dobtam be és fél órán belül már kapásom volt. És ez hatalmas elégtétel, jó érzés! Nem állítom, hogy többet tudok, mint más horgászok, de valamiért nekem jól megy.

Lakóautóval járta be az ország tavait

Aktív éveiben Váradi Béla Budapesten élt családjával, és vett egy telket Diósjenőn, természetesen tópartit. De egy idő után másra vágyott.

– Vettem egy lakóautót és azzal bejártam az egész országot keresztül-kasul, sőt még Olaszországba is azzal mentem – meséli.

Éveken keresztül járt a Pó folyó deltájához, rekordfogásai is oda kötődnek.

– 10–15 kilós harcsákat bőven fogtunk, az már nem is volt tétel. Következő alkalommal fogtam egy 60 kilósat. A következő évben pedig egy 80 kilósat – mutatja a fényképet.

A horgász sohasem magányos

„Én hobbihorgásznak tartom magam. Nekem a pecázás nem alibi, hogy ne kelljen otthon lennem, nem alkalom arra, hogy berúgjak –, hogy csak egy pár sztereotípiát cáfoljak. Azt is szokták mondani, hogy a horgászat magányos foglalatosság, de ez sem igaz. Kiülök a stégre, mindent összeállítok, iszom egy sört, átjön Gyula barátom, meg András barátom, beszélgetünk és közben rá-rá nézek a botokra – meséli Béla, aki úgy érzi, 74 évesen végre megállapodott.

– Régen nem bírtam ki egy helyben, de most eladom a lakóautómat, én innen nem megyek sehova! Imádok itt lenni, mindenem megvan, és a mostani Covid-időszak alatt ennél jobb helyet el sem lehet képzelni. Gyakran telefonálok is pecázás közben, videón beszélek a budapesti barátaimmal, és kérdezem: ha te reggel felkelsz, mit látsz? Parkoló autókat. Én ezt! És kamerán mutatom nekik a folyót, a nádast, a hattyút – magyarázza Béla, miközben mosolyogva körbemutat a birodalmán, majd elmereng azon, hogy az eltelt évtizedek alatt mennyi minden megváltozott az életében. – Az azonban nem történhet meg, hogy a horgászbotot letegyem!” – szögezi le.