
KTK: Startolj rá az első lakásodra! A kormany.hu honlapon minden fontos információ a fix 3 százalékos lakáshitelről
Erről érdemes tudni.
Új, online rendszer segítségével akár Kaliforniában, akár Debrecenben kedvenc fotelunkban ülve is könnyen szembesülhetünk családunk múltjával az egykori ügynöki jelentéseket olvasgatva. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárárának fejlesztési programja 2021-ben indul.
Kutatni eddig csak a levéltár falai között lehetett, személyesen. Az akták 2021-ben nemcsak, hogy otthonról ülve is elérhetőek lesznek, de emellett az akták ingyen kikérhetőek és megrendelhetőek lesznek – mondta Cseh Gergő Bendegúz. A főigazgató kitért arra is, hogy a fejlesztést követően egy egyszerű regisztráció utáni hozzáférés lehetősége, az elmúlt évtizedekben akár külföldre kényszerült magyaroknak is segítséget jelent, hiszen személyes jelenlét nélkül is megtudhatja, hogy megfigyelte e a titkosszolgálat valamelyik családtagját vagy őt magát. Becslések szerint, a szolgálatok 200 ezer fővel dolgoztak 1945 és 1990 között.
Cseh Gergő Bendegúz azt is elmondta, ha valaki polgármester vagy képviselő szeretne lenni, akkor bármelyik választópolgár felvilágosítást kérhet a közszereplő múltjáról, arról, hogy együttműködött-e valamilyen formában az 1990-ig létező szolgálatokkal.
Erről érdemes tudni.
Sárikát egy ritka genetika betegséggel diagnosztizálták.
Thomas izgatottan várja a következő mozdony építését.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.