RETRO RÁDIÓ

Könnyítésekre számíthatnak, akik beoltatják magukat Lengyelországban





Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.08.
kedvező feltételek

A társadalmi konzultációra bocsátott, december közepén elfogadandó stratégiának szentelt sajtóértekezleten a lengyel kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Michal Dworczyk megerősítette: az oltás elindítását januárra tervezik, a pontos időpont azon múlik, a vakcinagyártók mikor szerzik meg az Európai Unión belül szükséges engedélyeket.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter elmondta: a lakosságot többek között azzal ösztönöznék, hogy a beoltottakra nem vonatkoznának a karanténintézkedések, ha egy megfertőzött emberrel érintkeznek, illetve ha visszatérnek a járványügyi szempontból magas kockázatú országokból.

Nem érintenék őket a járvány miatt elrendelt, a gyülekezésekre és összejövetelekre vonatkozó létszámkorlátozások sem, vagyis a megengedett kereten felül vehetnének részt ezeken. Jelenleg Lengyelországban tilosak az 5 főnél nagyobb gyülekezések, ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy karácsonykor egy lakásban az ott lakókon kívül csak öt vendég tartózkodhat.

Niedzielski megjegyezte: nem kizárt, hogy a stratégia végleges változatában más kedvezmények is szerepelnek majd a beoltottak számára.

Dworczyk újságírói kérdésre elmondta: a tervezetben nem szerepel, hogy a beoltottakat felmentenék a szájmaszk köztéri viselésének jelenleg érvényes kötelessége alól.

Az oltásokat tervek szerint a közel 2,5 ezer, lengyelországi községekben létesített, illetve további 8 ezer kijelölt helyen végeznék, kihasználva a mobil, autóbuszos rendelőket, valamint a drive-thru pontokat is.

Dworczyk közlése szerint a jelenlegi kapacitás hetente 180 ezer személy beoltását teszi lehetővé

Korábbi közlések szerint az oltás Lengyelországban önkéntes és ingyenes lesz, első körben a kockázati csoportokat - az egészségügyi dolgozókat, az őket segítő rendfenntartó erőket, valamint a 65 évnél idősebb embereket oltják be.

Mateusz Morawiecki kormányfő kedden a Facebookon tudatta: Lengyelország több mint 60 millió vakcinát foglalt le hat gyártótól.

Novemberi felmérések szerint a lengyelek több mint felének nem áll szándékában beoltatni magát.

Lengyelországban az utóbbi két hétben lassul a járvány, kedden a közel 38 millió lakosú országban 8312 új fertőzésről számoltak be, közvetlenül a Covid-19 miatt 94 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 317 ember hunyt el.





Ezeket olvastad már?
Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Kis híján egy fiatal életébe került a papírsárkány-reptetés Maroskeresztúron

Kis híján egy fiatal életébe került a papírsárkány-reptetés Maroskeresztúron

Kaszásdűlő: Bús Balázs felszámolná a "csőerdőt!"

Kaszásdűlő: Bús Balázs felszámolná a "csőerdőt!"

Borzalom: súlyosan bántalmazott csecsemőt vittek a szombathelyi kórházba, az édesanyja tehette

Borzalom: súlyosan bántalmazott csecsemőt vittek a szombathelyi kórházba, az édesanyja tehette

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás