Schmuck Andor utolsó napjai – Fodor Zsóka megrendítő vallomása a búcsúról

Fodor Zsóka megtörten, könnyes szemmel beszélt Schmuck Andor elvesztéséről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.07.30.
Schmuck Andor Fodor Zsóka vallomás halál

Nem meglepő ez a mély érzelmi reakció, hiszen a politikusra úgy tekintett, mintha a fia lett volna. Bár a haláleset körülményeinek hivatalos kivizsgálása még mindig zajlik – írta meg a Bors.

Schmuck Andor 54 évesen hunyt el
Schmuck Andor 54 évesen hunyt el Fotó: Mediaworks archív

A tragikus hírt, miszerint Schmuck Andor életét vesztette ötvennégy éves korában, július tizennegyedikén hozták nyilvánosságra. Az eset sokakat váratlanul ért, annak ellenére, hogy köztudott volt: a politikus súlyos betegséggel küzdött. A Tisztelet Társaságának elnökeként ismert Schmuckot sokan a nyugdíjas korosztály szószólójaként tisztelték, nem véletlenül.

Bár Schmuck Andor egészségi állapota miatt orvosi kezelésekre szorult, és március végén, A Nagy Duett című műsor élő adásában nyilvánosan is beszélt állapotáról, halála mégis megdöbbentette a közvéleményt. Elmondása szerint rendszeresen részt vett az életmentő kezeléseken, és végig próbált bizakodó maradni, annak ellenére, hogy az orvosi eredményei nem voltak kedvezőek. A pontos diagnózist azonban sosem hozta nyilvánosságra, így betegségével kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság.

Folytatom a kezeléseket. Bár félidőben az eredményeim nem túl jók, küzdök tovább újult erővel, és bízom abban, hogy végül megnyerem a meccset

– árulta el a Borsnak Schmuck Andor június tizenharmadikán. Ekkor még ő maga sem sejtette, hogy csupán egy hónapja maradt hátra.

Fodor Zsóka mélyen megrendült barátja halálától, akit szinte családtagként szeretett. Kapcsolatuk nagyon erős volt, még akkor is, ha az utóbbi két évben Schmuck Andor már ritkán kereste a színésznőt.

Haragszom Andorra a halálában is azért, mert olvastam, hogy tízmillió forint kellett volna ahhoz, hogy vagy meghosszabbítsa az életét, vagy életben tartsa. Nagyon sok jómódú barátja volt. Semmibe sem került volna, hogy összedobjuk azt a pénzt. Ő olyan ember volt, hogy senkitől, semmit nem kért. Egyszerűen, csak adott…

– mondta el a Borsnak könnyes szemmel Fodor Zsóka Schmuck Andor halálát követően.

Zsóka úgy véli, talán éppen azért távolodott el tőle, mert nem akarta megterhelni őt a betegségével. További részletek a Borsonline cikkében olvashatóak.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.