
"Sokáig nem figyeltem erre, aztán az élet megállított..." Őszinte vallomást tett Rubint Réka
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Négy ismert nő és egy jó adag nevetés a férjek árnyékában. Rácz-Gyuricza Dóra bevallotta, nem könnyű az ismert szakács feleségeként saját nevet építeni – de azért ő nem adja fel.
Új podcast indult a YouTube-on és a legnagyobb streaming platformokon Lelkizünk? címmel, ahol négy ismert nő – Puskás-Dallos Bogi, Rácz-Gyuricza Dóra, Gáspár Kata és Lábas Viki – ül le egy asztalhoz, hogy ventiláljanak… szó szerint is. A műsor középpontjában ugyanis egy kis „Ventiláda” áll, amiből véletlenszerűen húzzák ki a témákat, így még ők sem tudják, miről lesz szó a felvétel előtt.
Rácz-Gyuricza Dóra könyvszerző, influenszer ironikus és humoros köntösbe csomagolva mesélt arról a Puskás-Dallos Bogi által vezetett műsor harmadik adásában, hogy milyen Rácz Jenő feleségeként közszereplőnek lenni. A műsorban ezúttal nem kellett sokáig keresgélni az első témát, ugyanis a frissen megjelent cikkekről kezdtek beszélgetni, amelyek az új műsorról és annak első két epizódjáról jelentek meg. A résztvevők hamar kiszúrták, hogy míg Gáspár Katát és Lábas Vikit saját nevükön említik, addig Dallos Bogi és Gyuricza Dóra esetében inkább a férjeik neve szerepel hangsúlyosan.
Igazából semmi problémám nincs ezzel, mert büszke vagyok, hogy a Jenő felesége vagyok, és azt gondolom, hogy ez egy hatalmas meló: egy nagyon sikeres és munkamániás férfi mögött állni nőként
– mondta nevetve Dóra, utalva férjére, Rácz Jenő sztárséfre. Majd hozzátette:
Persze én is próbálok saját egzisztenciát építeni, dolgozom, és azt remélem, hogy egyszer majd úgy fognak hivatkozni a férjemre, hogy Rácz – Gyuricza Dóra férje.
A többiek sem hagyták szó nélkül a megjegyzéseket. Gáspár Kata megosztotta, neki hosszú út volt, mire saját nevén kezdték el emlegetni.
„Tudjátok, hány éven keresztül mondták, hogy Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó lánya? – és aztán kicsiben odatették, hogy Gáspár Kata” – mesélte, mire a többiek nevetve jegyezték meg:
„Akkor van még vagy 15 évünk, mire mi is a saját nevünkön szerepelünk majd!”
A műsorvezető, Puskás-Dallos Bogi vezetésével zajló adásokban a négy nő őszintén és tabuk nélkül beszél érzésekről, párkapcsolatokról, saját élményekről és társadalmi elvárásokról – mindezt szórakoztató, mégis intelligens formában.
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Kovács Reni lassan épül fel váratlan műtétje után.
Egy igazán boldog család az övék!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.