
Hátborzongató kijelentést tett a halála előtt Diana egykori testőre: ezt árulta el a tragikus autóbalesetről
Megdöbbentő, mit mondott el a tragikus éjszakáról.
Az énekes egy különleges produkcióval készül A Dal 2025 élő show-jába. Szabó Ádám Istenhez, feleségéhez és a születendő gyermekéhez írt dalt.
Szabó Ádám egy komolyabb hangvételű szerzeménnyel jelentkezett és jutott be A Dal 2025 élő show-jába, ami azért is érdekes, mert idén kerek évszámot ünnepel a műsorral kapcsolatban.
„Idén tíz éve, hogy először jelentkeztem a műsorba. Gondoltam, hogy szeretnék ezúttal a gyermekáldásról írni egy dalt. Amikor megvolt az alap, felhívtam a feleségemet, hogy hallgassa meg. A témája az Istenhez való szeretetet és szülővé válást, illetve a Jenni felé érzett hűségemet jelzi. Az, hogy gyermekünk lesz, örökké összeköt minket, és életem végéig hálás leszek neki, hogy megajándékozott ezzel a csodával” – kezdte lapunknak Szabó Ádám.
Egy előadó számára különösen fontos a visszajelzés, ezért Ádám számára mindig volt valaki, aki első kézből hallhatta a zenész ötleteit. Ő jelenleg nem más, mint Farkas Jennifer, a felesége.
„Míg nem volt Jenni, addig a szüleimnek küldtem el először mindig az ötleteimet, de azóta a feleségem az első.”
Szerencsére nem részrehajló és mindig elmondja az őszinte véleményét, ami nagyon sokat segít az alkotásban.
„A Dal pedig azért foglal el különleges helyet a szívemben, mivel mindig is szerettem versenyezni, megmérettetni magam. Klasszikus harmonikásként indultam, amiben minden hangjegy számít. Valahogy belém ivódott, hogy meg kell felelni a kritériumoknak, azóta pedig igazi versenyló lettem” – mondta nevetve az énekes.
Megdöbbentő, mit mondott el a tragikus éjszakáról.
Vajon valaki a bolondját járatja velünk, vagy tényleg ismét kis hazánkban lép fel az egyik legnagyobb rockzenekar.
Az énekes egy meglehetősen furcsa Instagram-posztban számolt be arról, hogy május 22-én világsztár lesz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre