
Majka ismét tolta a nagyképű dumát a siófoki koncertjén és nem kért bocsánatot – videó
A siófoki plázson ismét ontotta magából a bunkóságot.
Ezt így nem lehet tovább.
G.w.M, Magyarország gengszterrappere nem kis hírnévre tett szert. Korábban is dúdolgatták a dalait, a hatalmas áttörés azonban akkor jött, amikor Kulcsár Edinával bejelentették, hogy együtt vannak. Igazi legendás páros lettek ők, akik mindent együtt csinálnak, mindenben támogatják egymást, a sikerekben és a nehézségekben is osztoznak.
G.w.M azonban igazi botrányhős, és bizony sok kritikusa van. Régebben nagyon a szívére vette az áskálódásokat, most azonban fontos döntésre szánta el magát: vége van, befejezi azt, azt hogy mások véleményével foglalkozzon. Innentől kezdve csak magának, a feleségének és a gyerekeinek akar megfelelni, és soha többé nem hallgatja meg a "károgókat":
- Nagyon kimerültem, belefáradtam emberekbe, próbáltam a szépet és a jót szem előtt tartani mindenkivel kapcsolatban, de rájöttem, hogy minden út, ugyan oda vezet. Amikor a béka segge alatt is jobb lett volna, mint ahol voltam, akkoriban nem vágytam senki társaságára, csak magamban hittem és bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy nincsen lehetetlen és lehet álmokat valóra váltani. Ehhez semmi más eszköz nem volt, csak a gógyi, meg a zene, ami a legjobb lelki terápia volt számomra, nem volt kinek elmondani a bennem lévő tapasztalatokat, érzéseket, így megkapta a közönségem “zenék” formájában.
Ezekből a magányos, szenvedős nappalokból és éjszakákból lett minden! Nem akarok megfelelni már senkinek, csak a gyerekeimnek és a drága feleségemnek, aki mellettem van jóban-rosszban. Mindig egyenes volt a vaker, ha dalról volt szó, ha riportról, ha csak egy személyes beszélgetés volt.
Megérett bennem egy album! Gyűjtögettem a lelkemben a dolgokat és rengeteg válasz lesz,az albumon, amit az igazak érteni fognak, akik velem vannak több, mint 10 éve! Ez legbelülről fog jönni ismét! Meghatározó lesz nekem ez, mint annak idején, a depresszió, vagy a King-Kong album. Remélem várjátok! Szeretlek titeket, a károgóknak viszont, adjon több boldogságot az isten!
A siófoki plázson ismét ontotta magából a bunkóságot.
Ezt ne hagyd ki!
Két apró kiskutyával pózolt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.