
Mindenki lélegzetét elakasztotta Tolvai Reni: szexi táncot lejtett az énekesnő
A rajongók odáig voltak érte!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEz az ölelés volt, ami vigaszt nyújtott neki.
Szabó Zsófi nagyon nehéz helyzetből indult ma. Partnere, Andrei Mangra úgy döntött, hogy a botrány miatt nem folytatja a versenyt, ezért Suti András vette át a helyét, ő lett Zsófi partnere. Az előző adásban debütáltak, de hivatalosan ma lett a végleges partnere, és rögtön keringővel kezdtek. Ikonikus és fantasztikus produkciót mutattak be, a nézők pedig odáig voltak érte. Zsófi azonban elmondta, hogy nagyon nehéz volt ezt lelkileg átélni:

Az egész nyolc hetet engedjem el úgy, hogy máshol is meg tudjon teremtődni, amit én táncnak hiszek
- mondta könnyek között Szabó Zsófi, aki végül zokogásban tört ki.
Suti András öleléssel vigasztalta, és mindent megad neki, hogy talpra állhasson. Szabó Zsófi elmondta, hogy mindig tartotta magát az emberek előtt és félt megmutatni a valódi énjét, és nagyon zavarban van amiatt, hogy emiatt a helyzet miatt most megtörve és kitárulkozva látja őt a világ.

A rajongók odáig voltak érte!

A színész a Ridikül műsorában számolt be a sérülésről.

Teljesen átértékelődött a népszerű énekes élete, amióta a kisfia a világra jött
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.