Házasság első látásra: Petra máig odáig van Andris nászajándékáért

A műsor után kevesen ismernek rá az egykori házasokra.



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2024.05.01.
Módosítva: 2024.05.01.
Házasság első látásra Petra nászajándék Andris

Tapintható feszültség, szinte az első perctől kezdve – ez jellemezte Petra és Andris házasságát a Házasság első látásra című realityben a TV2-n. Mintha Andris bárkivel szívesebben összejött volna, mint azzal, akit a szakértők választottak neki. Úgy tűnt, Petrán kívül sokaknak a kedvében járt volna, s talán az ő elutasításuk is szerepet játszott a pár drasztikusan romló kapcsolatában. Egy biztos, a szakemberek tanácsai sem tudták megfelelő változásra ösztönözni a műsor egyetlen olyan párját, mely végül a 6 hetes időszak lejárta előtt bedobta a törölközőt. Andris úgy dobta ki a lányt a lakásából, mint azt a bizonyos macskát szokás, Petra pedig, ha megkésve is, de megpróbált a sarkára állni.

petra andris
Mintha most felszabadultabb lenne Petra és Andris, mint a házasságuk idején! (Fotó: tv2)

A történtek után a néző azt gondolta, ez a két ember soha többé nem keresi a másik társaságát. Bár az idén műsorra tűzött realityt tavaly forgatták, mostanra Petra és Andris között mintha elmúlt volna a feszültség. Lehet, a házasság „kényszere” okozott olyan nyomást, ami aztán robbant?! Vagy az idő mindent megszépít?

Andris, aki Loving Arms néven készít zenéket, kedd délután a Rádió 1-en tartott rádiós dalpremiert, melyre elkísérte Petra is. A felvételeket látva, ha nem is feltétlenül a legjobb barátoknak, de jó ismerősöknek tűntek, sem fizikai, sem hangulatbeli távolság nem látszott közöttük, kedélyesen beszélgettek, mosolyogtak, nevettek.

Petra a TikTok-csatornájára töltötte fel a rádiólátogatásukról készült felvételt, míg az adás ominózus dalpremierjét a Rádió 1 élőben közvetítette a Facebook-oldalán.  

A rádiós dalpremier kapcsán kiderült, a With You, azaz Veled című dalt Andris egy amerikai énekessel, Jordan Rysszal közösen jegyzi, s bár előbb készült, minthogy a Házasság első látásra felvételeire sor került, bizony köze van Petrához!

„Egy képzeletbeli lányhoz szólt a dal szövege, akkor még nem tudtam, hogy Petrának készül ez a dal, mert akkor még nem ismertem, amikor dolgoztunk rajta. Majd utána az esküvőn, az oltár előtt megpillantottam, akkor megmondtam, hogy ez az én nászajándékom neki”
– árulja el Andris. Majd rákérdez Petrára: „Milyen meglepetéssel fogadtad?”
„Juhú!”
– idézte fel egykori reakcióját a hajdani feleség, aki a rádiós bejelentkezés elején elárulta: „Ez lett a kedvenc dalom. Imádom!”
Vagyis bejött Petrának Andris nászajándéka és máig odáig van érte.

Petra és Andris szereplése, no meg a Loving Arms & J R: With You című dala a Rádió 1-en IDE kattintva nézhető/hallgatható meg!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás