
Házasság első látásra: nyíltan üzent egymásnak Enci és Peti
Mélyről jövő szavak és érzelmek kerültek a felszínre.
Micsoda ív! A Házasság első látásra című reality legfiatalabb házaspárjának tagjai, Enci és Peti irigylésreméltó startot vett, már az esküvőn látszott a tökéletes összhang, a kémia, igazi szerelem első látásra.

Ám a hatalmas lángolás hat hetet sem bírt, menet közben sérült a kapcsolat, összetört a bizalom. A végső nagy fordulat aztán az utolsó részben következett be: a házaspár elvált ugyan, de Peti adott még egy esélyt a kapcsolatuknak. Szerda este aztán a Tények Pluszban az egykori házasok elmondták: véget ért a kapcsolatuk. Ugyanezt fogalmazták meg az Instagram-oldalukon is, ki-ki a maga módján.

„»Ha neked való, nem tudod elrontani, Ha nem neked való, nem tudod megjavítani« Ez az idézet ma jött velem szembe itt az Instagramon. Azt gondolom, ennél aktuálisabb nem is lehet ez a gondolat! Köszönöm Petinek az elmúlt hónapokat, amit a kísérletben együtt megéltünk. Sok mindent tanultam tőle, és mellette önmagamról is! Külön utakon folytatjuk a Mi kis életünket...!”
– írta Instagram-oldalán Enikő, aki egy közös, ám fekete-fehér képpel üzen: szerették egymást, de ez már a múlt.
Peti is beszédes sorokkal és fotóval jelentkezett a közösségi médiában.
„Egy utolsó esély nemcsak a másik félnek lehetőség arra, hogy megmutassa, képes változtatni dolgokon, hanem neked is, hogy megbizonyosodj arról, hogy az eddigiekben jól láttad-e a helyzeteket és helyes döntést hoztál-e? A mi kis életünk külön utakon folytatódott Encivel a kísérlet után”
– írta Instagram-oldalára Peti, aki az utolsó ceremóniájukon készült fotóval idézte fel a műsorból a házassága és döntése emlékét.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre