Meglepő titokról rántotta le a leplet a Házasság első látásra izomkolosszusa, Enci egykori férje, Kriston Peti. A személyi edzőként dolgozó fiatalember tavaly nyáron Görögországban készült képeket tett közzé az Instagram-oldalán, melyeket a reality műsor végéig nem mutathatott meg a rajongóknak.
Enci és Peti házassága véget ért, pedig minden olyan mesésen indult a két fiatal között (Fotó: tv2)
„Kis napsütés ebben a borongós időben. Régóta szerettem volna már megosztani pár képet a tavalyi nyaralásunkról, ahova srácok mentünk és Csabi barátom is velünk tartott. Csak sajnos eddig ugye nem volt publikus! (...)” – írta a két, jó hangulatú fotó mellé Peti, aki mellett a felvételeken Gyöngyiférje, Csabilátható.
Bár a hozzászólók közül többen is dicsérték a remek képeket, voltak, akik kiakadtak egy részleten és hangot is adtak a nemtetszésüknek.
„Zokni papuccsal, neeee!” – írta egy hozzászóló. „Már tavaly nyáron ez volt a divat!” – próbálta védeni valaki Petit, de hiába. „Ugye... Divat ide, divat oda: GÁZ!” – jelentette ki határozottan egy másik kommentelő. Nézd meg te is a Házasság első látásra című műsorból ismert Peti és Csabi közös képeit, melyek még tavaly készültek a görögországi Kükládok szigetcsoport egyikén, Pároszon!
Elképesztő gyűlölethullám zúdult el az internetre, a kegyetlen baloldali trollok Orbán Viktor miniszterelnök és a rákbeteg fitneszkirálynő halálát kívánták. Rubint Réka azonban úgy tűnik, minden aljas támadáson képes felülemelkedni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.