
Soha nem hallott David Bowie-interjú látott napvilágot
Titkot derültek ki a zenész motivációjáról.
III. Károly betegsége miatt számítanak a szokatlan lépésre.
Úgy tűnik, a brit uralkodói birtok olyan, mint az aranytojást tojó tyúk: bármilyen célra használják is, busás jövedelmet termel.
Nemrég írtuk meg, hogy júliustól potom 45 ezer forintnyi összegért teljes egészében bejárhatóvá teszik a néhai II. Erzsébet királynő kedvenc kastélyát, Balmoralt, most pedig a Buckingham sorsát gondolják újra. Mivel III. Károly király súlyos műtétje óta a Clarence House-ban lábadozik, gyakorlatilag üresen áll a legnagyobb uralkodói palota.
Ezért merült fel, hogy filmes stábok és szervezetek rendelkezésére bocsáthatnák, amivel az eddigi éves 12 millió font bevétel megnégyszerezhető lenne. (S hogy mennyi az annyi? 48 millió angol font közel 22 milliárd forint.) Eddig ugyanis csak az uralkodópár nyári vakációja idején látogathatták a turisták amúgy borsos, 75 fontos (34 ezer forint) belépődíj fejében. Ez azonban aprópénznek számít ahhoz képest, ha egész évben birtokba vehetnék a helyet a filmkészítők – írja a Daily Mail.
Titkot derültek ki a zenész motivációjáról.
Mindössze egy 55 percig tartott a csoda. Sikerült kibékülni?
Polly Holliday 88 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.