Szenzáció! Itt vannak az Oscar győztesei – magyar nyertes is lett





Ünnepelhetnek a magyarok!



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.03.11.
Módosítva: 2024.03.11.
Oppenheimer Oscar-díj Oscar

Magyar idő szerint március 11-én hajnalban zajlott le a 2024-es Oscar-gála, ami az év egyik legnagyobb eseménye. Mutatjuk a győzteseket: 

Da’Vine Joy Randolph, a Téli szünet sztárja nyerte a legjobb női mellékszereplő díját a vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-díjátadó-gálán.
 

Olyan sokáig más akartam lenni, de most rájöttem, hogy csak önmagamnak kellett lennem, és köszönöm, hogy megláttatok

 – mondta könnyeivel küszködve a Dolby Színház közönségének a színésznő.
 A legjobb animációs film Oscarját Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém című alkotásának ítélte oda az amerikai filmakadémia, a legjobb rövid animációs film díját pedig a John Lennon és Yoko Ono zenéje ihlette War is Over! című produkció kapta. A gálát indító beszédében Jimmy Kimmel felidézte a tavalyi év filmsikereit, köztük az egyik nagy kasszasikert, a Barbie-t, amelyet Greta Gerwig rendezett.

Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt.

Az Oscar-szobrot Mihalek Zsuzsa nevében is Shona Heath és James Price vette át a Dolby Színház színpadán. Az Alasdair Gray skót író regénye nyomán Jórgosz Lánthimosz rendezésében Magyarországon forgatott Szegény párákat 11 Oscarra jelölték. A Frankenstein-variáció tavaly a velencei filmfesztiválon debütált, ahol a legjobb film és rendezés díját is megkapta. Mihalek Zsuzsa februárban a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díját is elnyerte munkájáért.

Az Érdekvédelmi terület című brit film kapta a legjobb nemzetközi film díját. Jonathan Glazer, az Auschwitzban forgatott holokausztdráma rendezője a díjat megköszönve elmondta, hogy a koncentrációs tábor parancsnokáról szóló filmjével az erőszak természetét akarta bemutatni. 

Azt gondoljuk, hogy soha nem tudnánk így viselkedni, és nem is viselkedünk így, de szerintem ebben nem kellene ennyire biztosnak lennünk 

– fűzte hozzá Glazer, aki a Gázai övezetben folyó háborúra is felhívta a figyelmet.
 A legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-szobrát Justine Triet és Arthur Harari vehette át az Egy zuhanás anatómiája című filmért. A legjobb adaptált forgatókönyv díját pedig az American Fiction írója, Cord Jefferson kapta. A legjobb jelmeztervező díját a Szegény párák kosztümjeiért Holly Waddigtonnak nyújtották át, aki elismeréssel emlékezett meg a magyarországi forgatásról. Jórgosz Lánthimosz filmje a maszk és haj kategóriában is nyert.

Robert Downey Jr. kapta a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért a vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-díj-átadó ceremónián. A pályafutása első Oscarját elnyerő Robert Downey Jr. játszotta Christopher Nolan filmjében Lewis Strausst, az amerikai atomenergia bizottság egykori elnökét.
 

Szeretnék köszönetet mondani szörnyű gyermekkoromnak és a filmakadémiának, ebben a sorrendben

 – viccelődött Robert Downey Jr., majd mások mellett feleségének köszönte meg díját. Az amerikai filmakadémia gáláján a Godzilla Minus One stábja vonult a színpadra a legjobb látványeffektus díjáért.
A díjátadón élőben hallgathatta meg a közönség a legjobb filmdal kategória Oscar-jelöltjeit, köztük Billie Eilish és Finneas O’Connell, valamint Jon Batiste előadását.
Az Oppenheimer fényképezéséért Hoyte van Hoytema nyerte el a legjobb operatőr díját. A legjobb dokumentumfilmért járó elismerést a 20 nap Mariupolban alkotói kapták. 

Ez Ukrajna történetének első Oscar-díja

 – mondta el Msztyiszlav Csernov ukrán filmrendező, az AP újságírója. Hozzátette: 

megtiszteltetés számomra, de valószínűleg én leszek az első rendező ezen a színpadon, aki azt mondja, bárcsak sohase készítettem volna el ezt a filmet.

  • A rövid dokumentumfilm kategória győztese a Henry Sugar csodálatos története lett a ceremónián, amelyen a film alkotója, Wes Anderson nem volt jelen.
  • A legjobb hangért járó Oscart Tarn Willers és Johnnie Burn vehette át az Érdekvédelmi területért.
  • A legjobb filmdal Oscarját a Barbie What Was I Made For című számáért Billie Eilish és fivére, Finneas O’Connell kapta.
  • A gála közönsége felállva énekelte a rózsaszín öltönybe öltözött Ryan Goslinggal Ken dalát (I’m Just Ken) a Barbie című filmből.

Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész. Christopher Nolan Oppenheimere volt a gála nagy győztese. Nolannek a legjobb rendezés díját is odaítélték, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról. Az atombomba atyjáról, az elméleti fizikus Oppenheimerről forgatott film főszereplője, Cillian Murphy, aki első Oscar-díját vehette át, „a béke megteremtőinek” ajánlotta a szobrot. A legjobb filmzene mezőnyben szintén az Oppenheimer nyert: Ludwig Göransson második Oscar-díját kapta a Fekete Párducért öt éve elnyert trófeája után. A Jórgosz Lánthimosz filmjében nyújtott alakításával a legjobb színésznő kategóriában Emma Stone már másodszor vitte el az Oscar-díjat. Korábban a Kaliforniai álomért díjazta a filmakadémia.

MTI









Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás