
„Abban a házban laktam, ahol kinyomtatták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt” – Nacsa Olivér meglepő vallomást tett
Szerdán mutatták be a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet, amire rengeteg sztár volt kíváncsi. Többek között Nacsa Olivér és Tripolszky Anna is, akik elárulták, számukra miért különleges március 15.
Nacsa Olivér gyönyörű menyasszonyával, Tripolszky Annával jelent meg a Most vagy soha! film díszbemutatóján, lapunknak pedig sikerült pár szót váltani a szerelmesekkel, mielőtt megnézték volna a nagy sikerű mozit. A Karinthy-gyűrűs humorista már a beszélgetés elején elárulta: számára nagyon különleges ünnep március 15., hiszen személyes kötődése van ehhez a naphoz. Vagyis inkább úgy mondhatnánk, hogy az eseményekhez.

Nacsa Olivér a menyasszonyával érkezett a Most vagy soha! premierjére
Nacsa Olivér: Az életem része március 15.
Mint kiderült, Olivér hosszú éveken keresztül abban az épületben élt, aminek az egyik legfontosabb szerepe volt a forradalom előkészítésében. Ez nem más, mint a Landerer-nyomda, ahol a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták ki Petőfiék.
Nekem az életem része március 15.
– kezdte lapunknak Nacsa.
„Voltam olyan szerencsés, hogy hat évig abban a házban laktam, ahol régen a Landerer-nyomda működött, és ahol kinyomtatták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. Tehát én hat éven keresztül azokon a lépcsőkön mentem fel és jöttem le nap mint nap, és mindig elképzeltem, hogy lehet, hogy abban a lakásban, amiben éppen én éltem, ott állhatott mondjuk a nyomdagép… Éppen ezért, nekem mindig nagyon speciális volt ennek az ünnepnek a hangulata” – mondta Olivér, aki szerint Petőfiékre hősként kell tekinteni a magyar embereknek.
„Az egyik legnagyobb és legfontosabb ünnepünk! Szól a hazaszeretetről, a szabadságról, az ünnepről. Arról, hogy van egy emelkedett pillanat, ami összehozza a nemzetet. Szerintem egyébként a magyarokban a nemzeti öntudat az sokkal erősebb, mint bármelyik másik társadalomban. Most csak vegyük Petőfiéket, akikre abszolút példaképként, hősként tekinthetünk. Ők megmutatták és egyben meg is tanították, hogy mit jelent a hazaszeretet” - tette hozzá a humorista.

Top hírek

Sosem felejti el: Ezt mondta Palik László a TV2 sztárjának!
Hónapokig bírta telefon és internet nélkül az Exatlon Hungary sztárja.

Kisiklott a gyereksztár élete, függősége miatt került az utcára
Szomorú videó terjeng róla.

Elképesztően feszül a bikini a TV2 sztárján – Dögös fotó
Odáig vannak a rajongók az egykori feleség szexi fotójáért.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre