
Mindenki erre várt: Vilmos herceg végre megtörte a csendet Katalin műtétje és III. Károly rákdiagnózisa kapcsán
A trónörökös hivatalosan is visszatért a munkába, rögtön egy beszéddel kezdett.
Mint ahogy azzal már lapunk több ízben is foglalkozott, az utóbbi hetekben igencsak nehéz időszaka van a brit királyi családnak, ugyanis először Katalin hercegnéről derült ki, hogy egy komoly műtéten esett át, majd Károly királyról, hogy szintén műteni kell. Majd jött az újabb sokkoló hír: a brit uralkodó rutinműtétje közben rákos daganatot fedeztek fel.

Az események miatt most a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul a családra, minden elejtett félmondatnak örülnek az emberek, így nem is jöhetett volna jobbkor, hogy az ügy egyik legközelebbi érintettje, a trónörökös Vilmos herceg végre megtörte a csendet az elmúlt hetek eseményeiről.
Vilmos herceg viccelődve reagált az eseményekre
Vilmos szerdán tért vissza a munkába felesége, Katalin hercegné hasi műtétjét és apja, III. Károly király rákdiagnózisának bejelentését követően. Rögtön bele is csapott a dolgok sűrűjébe, ugyanis az este folyamán a londoni légimentő-szolgálat gáláján vett részt az egyesület védnökeként, az eseményen egyben az első nyilvános beszédét is megtartotta a család kórházi kálváriája után.
Először is köszöntötte az egybegyűlteket és háláját fejezte ki az eseményt tartó szervezetnek, majd így folytatta:
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Katalinnak és az édesapámnak küldött kedves támogató üzenetekért. Ezek mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek, különösen az elmúlt napokban. Mondhatjuk úgy, hogy az utóbbi hetek számunkra inkább orvosi dolgokról szóltak, ezért úgy gondoltam, hogy eljövök egy légimentő-rendezvényre, hogy kiszakadjak végre ebből az egészből
– viccelődött Vilmos.
Az eseményen Tom Cruise is jelen volt, akivel nagyon jól kijött a herceg, és hozzá is volt egy rövidebb beszéde – írja a Mirror.

Top hírek

„6-7 hetes lehetett”: Kisbabája elvesztéséről vallott a Barátok közt sztárja
Decemberben derült ki, hogy várandós.

Ez vonzza a tekintetet: köldökig kivágott ruhában őrjített meg mindenkit Margot Robbie
Ezeket a képeket látnod kell a színésznőről!

Sokkoló: Brooklyn Beckham felesége szinte a felismerhetetlenségig lefogyott
Brooklyn Becham felesége olyan, akár egy anorexiás.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre