
Rosszul írták le Stohl András nevét, kiakadt a Nagy Ő
Drámai fordulat állt be a műsorban.
Az énekesnő Instagram-oldalán számolt be az örömhírről, fotóján le sem tagadhatná, hogy mennyire boldog.
Tóth Gabi számára igencsak mozgalmasra sikeredett a 2023-as év, hiszen amellett, hogy rengeteget dolgozott még több komoly változás is történt az életében, miután Krausz Gáborral bejelentették, hogy elválnak.

A szakítás után pedig ismét rátalált a szerelem Gabira, Papp Máté Bence személyében, akivel még egy szenvedélyes táncot is lejtettek a TV2 stúdiójában. A dolgok pedig egyre jobban rendeződni látszanak, és az énekesnőnek végre van egy kis ideje pihenni, az Instagram-bejegyzései alapján jelenleg éppen síeléssel kapcsolódik ki.
Az édesanya nemrég arról arról írt, hogy legyőzte egy nagy félelmét, most pedig azt osztotta meg a követőivel, hogy egyszerűen csak boldog, hogy visszatérhetett a régi szenvedélyéhez.
Felemelő érzés szembenézni a félelmeinkkel. Legyőztem egy régi traumát és most egyszerűen csak boldog vagyok! Itt tanultam meg síelni és ide tértem vissza 12 év után. Csodálatos ez a hely!
– számolt be az énekesnő az örömhírről a síelős fotója mellett, bejegyzéséhez pedig rengetegen gratuláltak.

Drámai fordulat állt be a műsorban.

L. L. Junior nem bírja levenni a kezét szerelméről.

A tettek mezejére lépett a Házasság első látásra sztárja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.