Puskás-Dallos Peti megdöbbentő vallomása: „rengetegszer voltam fáradt, elgyötört, túlérzékeny, sőt magányos a várandósság alatt”

A világ legcsodálatosabb feladata apukának lenni, a legnagyobb öröm, hogy Bogival szülők lehetünk, és talán a legfontosabb, amit adhatunk Ábelnek, hogy egy erős és szeretetteljes kapcsolatban vállaltunk babát, és minden pillanatban azon is vagyunk, hogy ezt megőrizzük, mert már nem csak kettőnkről van szó… És ez az a helyzet, amire ebben az elkényeztetett világban nem lehet felkészülni: nőként azért, mert egy új élet fejlődik a testedben, férfiként meg azért, mert a problémáid sokszor egy cinikus mondattal el vannak intézve, hogy »na majd meglátod, amikor te leszel az utolsó a sorban«

Rengetegszer voltam fáradt, elgyötört, túlérzékeny, sőt magányos a várandósság alatt, és emiatt sokszor gyötört a bűntudat, a lelkiismeretem, hogy már most rossz apa vagyok, rossz férj, mert még meg se született, én mégse bírom a feladataim terhét. Nem is nagyon beszéltem erről senkinek (maximum megjegyeztem félig viccesen, hogy a kispapákkal nem törődik senki), mert úgy éreztem, a feleségemet a testi-lelki változások miatt nem terhelhetem tovább, a család előtt pedig nem akarok önzőnek tűnni, hogy miközben Bogi egy babát hord ki, az én problémáimmal kelljen törődni.

Nem vagy egyedül. Erről beszélni kell. Mindannyian megküzdünk az apává válás nehézségeivel, és meg is kell küzdenünk, mert nem lehet, hogy ennyi gyerek nőjön fel apa nélkül, ahogy sokaknál látom a környezetemben, hogy a biztosnak tűnő kapcsolatuk a gyerekvállalás első akadályainál meg is bukik, és hagynak hátra pár hónapos piciket. Nehéz szülővé válni. De abban a világban, ahol azt mondják, zabálj, amennyit akarsz, majd a gyógyszerek lefogyasztanak úgyis, mégse szabad elfelejteni küzdeni a leggyönyörűbb dologért: a gyerekedért, a feleségedért, a családodért