Krausz Gábor számára elég mozgalmas volt ez az év, hiszen újabb évaddal jelentkezett a Séfek séfe, kiderült, hogy válnak Tóth Gabival, illetve a Dancing with the Stars című sikerprodukciót is elvállalta – sőt, meg is nyerte a táncpartnerével, Mikes Annával, akivel már a műsor legeleje óta azt rebesgetik, hogy összejöttek, de ezt eddig egyik fél sem erősítette meg.
Krausz Gábor és Mikes Anna a Dancing with the Starsban / Fotó: BS / Bors
Krausz Gábor jelenleg Ausztriában dolgozik, de a TV2 stábja kilátogatott hozzá, és egy kicsit beszélgettek a magánéletéről is. Szóba került természetesen Mikes Anna is, a sztárséf pedig elárulta, hogy valóban közel kerültek egymáshoz, sokat lelkiztek az utóbbi hónapokban, a táncosnő pedig egy nagyon jó ember, aki törődik vele – jelenleg is sűrűn beszélnek.
Krausz Gábor viszont nem árulta el, hogy Mikes Annával romantikus a kapcsolata, vagy inkább csak baráti.
De az arcán látni lehetett, hogy valóban fontos neki a Dancing with the Starsos táncpartnere, aki jelenleg éppen kipiheni magát, és az évet is nyugisan szeretné búcsúztatni, nem tervezi, hogy elmegy bulizni.
Krausz Gábor a két ünnep között a kislányával lesz, aki nagyon örült, hogy megnyerte a Dancing with the Starst, hiszen imádta a műsort, és kívülről fújta az adásokat is.
Itt lehet megtekinteni a Krausz Gáborral készült interjút:
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.