
Kihívás elfogadva: tiszta erőből, ököllel ütött a Házasság első látásra sztárja – videó!
Ezt nem gondoltuk volna a reality nagy kedvencéről!
Háromszor találkozott földönkívüliekkel, és közben olyan érzése volt, mintha Istennel beszélne.
Sokkoló kijelentést tett Goldie Hawn: a 77 éves színésznő állítása szerint életében már háromszor találkozott földönkívüliekkel. A szürreális találkozók alapján úgy véli, megérintette őt az Isten - írja a Daily Star.
Hawn elmondása szerint a húszas éveiben kezdett el érdeklődni az UFO-k iránt, a téma akkoriban élte népszerűsége csúcsát az Amerikai Egyesült Államokban. Egy este kiült a házuk elé, felnézett a csillagos égre, és azért fohászkodott, hogy egy napon látogassák meg őt az univerzumban élő idegenek, mert meggyőződése volt, hogy nem vagyunk egyedül.
Néhány hónap múlva pedig válasz érkezett a hívására, mikor egyik barátja autójában utazott. "Ezüstszínűek voltak, hasított szájúak, pici orruk volt, és nem volt fülük. Rám mutogattak, mintha épp rólam beszélnének, és mintha duruzsoltak volna" - idézte fel az első találkozást a színésznő, aki úgy érezte, ebben a pillanatban megérintette Isten is. Ezek után még kétszer látogatták meg a földönkívüliek.
Ezt nem gondoltuk volna a reality nagy kedvencéről!
Ez a pár szó mindent elárul.
Hatalmasat kaszáltak a héten a Szerencsekerékben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.