Som-Balogh Edina: „Külön folytatjuk” – Megdöbbentő hír, megdöbbentő részletek





„Én mondtam ki, hogy akkor most legyen vége” – árulta el a színésznő.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.04.
Som-Balogh Edina Krisztián kapcsolat probléma házasság

Bő egy évtized házasság után a külön utakon folytatja Som-Balogh Edina és Som Krisztián. A színésznő a hot!-nak adott exkluzív interjút, ebből közlünk most részleteket.

Fotó: Bors 

„Folyamatban van a válásunk. Én tettem rá a pontot az i-re, végül én mondtam ki, hogy akkor most legyen vége. Az évek alatt sokszor jutottunk el odáig, hogy lehet, nem tudjuk visszahozni a korábban köztünk lévő energiákat, nem tudunk visszatalálni ahhoz a mindent elsöprő szerelemhez, ami első éveinket jellemezte.”

– árulta el a színésznő a lapnak. Hozzátette: „Sosem lehet kijelenteni, hogy végérvényesen vége, de az biztos, hogy most mi külön folytatjuk”.

Az ellentétek vonzották egymást

Som-Balogh Edina elárulta, a férje és ő, mint a tűz és a víz, ami érdekes módon nem kioltotta – épp ellenkezőleg –, erősítette egymást. Legalábbis kezdetben.

„Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, kiegészítettük ugyan egymást, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt, akadtak problémáink, de eddig ezeken mindig valahogy túlléptünk” – vallotta be a színésznő. Edina szerint akkor távolodtak el egymástól, amikor előbb az édesanyja, majd Krisztián édesapja állapota kívánt végső ápolást, gondoskodást.

Ebben az élethelyzetben nem lehetett nem eltávolodni. Talán, ha akkor jobban és tudatosabban támogatjuk egymást lelkileg, lehet, könnyebb lett volna kettőnk között a viszony, de én is ellenséges voltam akkor, az egész világra is. Bezártam, mindkettőnknek nagyon nehéz volt” – idézte fel a múltat Edina.

Fotó: Bors 

A gyerekeket közösen neveljük tovább

Egy idő után egy fedél alatt éltek ugyan, de nem együtt, hanem egymás mellett – a gyermekeikért.

„Lili baba volt, Noel 3 éves, minden csak róluk szólt, és mi ebben nem voltunk sehol. Mire kimondtam, hogy vége, belül valójában már rég eljutottam ide. És nem mondanám, hogy meglepte Krisztiánt, mindketten éreztük, hogy nincs rendben, ahogy vagyunk” 

– mesélt kapcsolatuk intim részleteiről Edina.

„Mindketten összetartó családban nőttünk fel, hittünk a házasság intézményében, abban, hogy teljes családban kell nevelni a gyerekeket, de láttam a szüleimen, hogy nekik aktív rezgéseik voltak végig. Nem jutottak el egy passzív, elhidegült állapotba. A mi próbálkozásaink a változásra sajnos nem hoztak eredményt, pedig sokszor futottunk neki, hogy rendbe tegyük a kapcsolatunkat. Nem egy harmadik miatt mentünk szét, hanem különbözőségeink és terheink egyszerűen külön utakra vittek minket”

– magyarázza. S hogy mi lesz Lilivel és Noellel?

„A gyerekeket pedig közösen neveljük tovább, közös egyetértésben. Ők is tudnak mindent, tudják, hogy nem kell senkinek hazudni, nem kell mást mondani, mint ami a valóság” – fogalmazott. Majd hozzátette: „Még azt sem zárom ki, hogy közös nyaralásaink, közös ünnepeink lesznek”

Som-Balogh Edina és lánya
Fotó: Markovics Gábor

„Ha már külön folytatjuk, elejét vesszük a találgatásoknak”

A pár közös útja most elágazik. Nehéz döntést hoztak, mégis fontosnak érzik, hogy életük örömteli eseményei után ezt se rejtsék véka alá.

„Néhány héttel ezelőtt mondtuk ki. A legfontosabb eseményeinket korábban is megosztottuk követőinkkel, úgy gondoltuk, úgy korrekt, ha ennek a korszaknak a lezárásáról sem hallgatunk, és ha már külön folytatjuk, elejét vesszük a találgatásoknak. Amikor kimondtam, üresség nehezedett rám.”

– idézi fel a nehéz pillanatot Edina. Majd folytatja a fájdalmas vallomást: „Olyan helyzetekben fog el a sírás és a félelem, amikről addig, amíg benne voltam a házasságban, még úgy hittem, hogy nem is tudnék félni tőle. Ez egy gyászfolyamat”.

A teljes cikket a friss hot! magazinban találod, további exkluzív sztársztorikkal együtt!

Fotó: hot! magazin

Fotó: hot! magazin 





 





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás