
Young G Béci: „Ha Magyar Péter nyerne áprilisban, ukrán párti kormányt alakítana”
Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő időszakban. Young G Béci számára nem is lehet kérdés a vasárnapi választás.
Az Edda frontembere őszintén beszélt a megpróbáltatásairól.
Bár felmerült benne korábban, hogy jó lenne visszanyerni a kockahasat, nem éppen így tervezte a fogyást Pataky Attila: az énekes két és fél hétig kizárólag rántott levesen élt, másra rá sem bírt nézni. Nem csoda, hogy hét kilót adott le ezalatt.

Az Edda frontembere a Mokka műsorában elárulta, hogy egy makacs gyomorvírus döntötte le a lábáról, de a zenekarból több technikus és a billentyűsük is elkapta a fertőzést, miközben még jó pár bulijuk hátra volt a turnéból. Azt is elmondta, hogyan bírta mégis erővel.
A profizmushoz tartozik. Mindig történik valami a zenekarban, mint egy családban: és a közönség nem azért jön el, hogy a nyavalygásainkat hallgassa, hanem a dalainkat
– fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy ő ilyenkor mindig kiteszi a fájdalmát a partvonalon túlra: tudata erejével meggyőzi magát, hogy nincs baj, jól érzi magát, így áll ki a színpadra és teszi ott a dolgát.
Szóba került az is, hogy 2024-ben jubileumi bulit tart az Edda fennállásuk 50. évfordulója alkalmából.

Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő időszakban. Young G Béci számára nem is lehet kérdés a vasárnapi választás.

A rangját vesztett herceget saját családja is támadja.

Sorsdöntőnek tartja a vasárnapi választást a Kossuth-díjas színművész. Nemcsák Károly arról beszélt, miért érzi úgy, hogy a döntés most jóval többről szól, mint egy újabb parlamenti ciklusról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.