
Felfoghatatlan veszteség: halálba zuhant a híres színész
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
A sztár állapota már a halála előtt egy évvel kritikussá vált. Számos betegséggel küzdött, utolsó napjaiban csak gyógyszereket fogyasztott.
Michael Jackson 2009. júniusában, 50 évesen halt meg szívleállásban, amit egy vényköteles gyógyszer okozott. A boncolási eredményeit nyilvánosságra hozták, eszerint a sztárnak halálakor több belső vérzése és ízületi gyulladása volt, testét pedig vágások és hegek borították. A hegek korábbi műtétjei nyomai lehettek, míg karjain szúrt sebek voltak, ezeket vélhetően azok a gyógyszerek okoztak, amelyeket a krónikus álmatlanság leküzdésére adott be magának.
A boncolási jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy a bal szemére megvakult, vitiligóval és degeneratív csontbetegséggel küzdött és prosztata-megnagyobbodása volt. Az Express információi szerint a térde és a sípcsontja is megsérült, a vágások a hátán pedig arra engedtek következtetni, hogy nem sokkal a halála előtt eleshetett és megsérült.
Csont és bőr volt, a haja kihullott, és csak pirulákat evett, amikor meghalt
– mondta korábban egy, az énekeshez közel álló forrás. Jackson állapota a halála előtti évben vált kritikussá, tüdőtágulatán csak szervátültetéssel lehetett volna segíteni, ahhoz viszont túlságosan legyengült.
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
Öt év után szakított Nina Dobrev és Shaun White.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.