
Megható pillanatok a Sztárban Sztár adásában, ők lettek az első kiesők
A zsűri sokszor keveredett nehéz helyzetbe.
Kiszel Tündét műsorvezetőnek kérték fel, ő pedig boldogan mondott igent.
Kiszel Tünde nagy elégedettséggel tekint vissza a mögötte álló évekre, hiszen mindene megadatott, amit valaha is remélt. Van egy gyönyörű kislánya, aki a maga útját járja. Miképpen arról beszámoltunk, nemrégiben volt a Zeneakadémián Donatella diplomakoncertje.
Jobb szeretnék Hunyadi Donatellaként, mintsem Kiszel Tünde lányaként érvényesülni
– nyilatkozta korábban Donatella, aki a modellkedésen kívül másban is örömét leli.
Kiszel Tünde emellett karrierjére is igen büszke lehet, hiszen meghatározó média személyiség, naptárai pedig még most is nagyon kelendők. Budapesten bingó estet tartottak, ahová a modellt hívták meg sztárvendégnek és műsorvezetőnek, ő pedig örömmel mondott igent a felkérésre. Így tehát egy este erejéig Kiszel Tünde műsorvezető lett, emellett pedig számtalan rajongó naptárát dedikálta.
A zsűri sokszor keveredett nehéz helyzetbe.
Óriási energiákkal robbant be a Sztárban Sztár.
Wolf Kati produkciója után elszabadultak az indulatok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.