RETRO RÁDIÓ

„Így marad a nevem...” – Kulcsár Edina fontos döntést hozott az esküvője után





Kulcsár Edina alig pár napja mondta ki másodszorra is a boldogító igent, amivel egy fontos változás is történt az életében. Bár eddig csak pletykáltak róla, most meg is erősítette a hírt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.13.
Kulcsár Edina döntés esküvő G.w.M.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt már, esküvőjét követően megváltoztatta a nevét Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynő a Nemzeti Cégtár adatai szerint már Varga Edinaként szerepel a nyilvánosság számára is hozzáférhető dokumentumokban. A döntése megosztotta a rajongókat, hiszen előző házasságában megtartotta a nevét, Szabó-Kulcsárként lett anyakönyvezve. Pont úgy, ahogy gyermekei is, ám születendő kislánya már nem fogja viselni édesanyja vezetéknevét. 

Fotó: Bors
Kulcsár Edina valóban felvette G.w.M nevét

Most a pletykákra reagált Edina is, aki megerősítette, valóban felvette a férje nevét, ám ennek ellenére a közösségi médiában Kulcsár marad. 

Felvettem a férjem nevét. Ettől függetlenül így marad itt a nevem, hiszen mindenki Kulcsárként ismer. Ez egy teljesen privát jellegű dolog akart maradni, de az újságok hamarabb tudták, hogy a cégjegyzékben módosult a nevem, mint én magam

– írta az Instagram-oldalán Edina.

Titkos esküvőn mondták ki a boldogító igent

Február utolsó hétvégéjén hivatalosan is összekötötte az életét Kulcsár Edina és G.w.M. A szerelmesek egy szűkkörű menyegzőn mondták ki a boldogító igent, ám mint mondják: tervben van egy világraszóló lagzi is. 

„Szerettük volna, ha a kislányunk családba születik, úgyhogy február 25-én fél háromkor a Bakáts téri házasságkötő teremben összeházasodtunk. A mamám kísért be, ő adott át Márknak, akivel annyira zavarban voltunk, hogy szinte végig nevettük a fogadalmunkat, és velünk együtt a család is. A szülőköszöntőnél viszont mindenki annyira meghatódott, hogy az meg sírásba fulladt. Szóval a szó legpozitívabb értelmében nagyon hullámzó volt a hangulat” – mondta az esküvőjét követően egy interjúban Edina, aki úgy érzi, teljesen megváltoztatta a házasság. Mint mondja, mióta G.w.M felesége lett, valami földöntúli nyugalmat érez magában. 

Valami földöntúli öröm és nyugalom van bennem. És érdekes, hogy bár szörnyű dolgok vannak körülöttünk, mégis pont ugyanígy érez Márk is. Épp a minap mondta csillogó szemekkel, mosolyogva, hogy nem is érti magát, mert sok minden miatt idegeskedhetne, de mégis képes csak befelé figyelni, és nagyon békés, amióta összeházasodtunk. Ő a legnagyobb támaszom, és azt érzem, hogy ezek után tényleg semmi sem állhat közénk

– tette hozzá.

 





 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás