
A Házasság első látásra Kármenje megszólalt az új párjáról: „Nem budai fiú..."
Házasság első látásra Kármenje az új szerelméről beszélt.
Volt minden a héten a hazai és a nemzetközi sztárvilágban, amire sokan voltak kíváncsiak.
Lassan egy hete, hogy átadták a 2023-as Oscar-díjakat, de az olvasóinkat még napokig érdekelte, hogy mi minden történt a gálán, valamint az azt követő partin. Ez utóbbi a második legfontosabb buli az évben a MET gála után, így rendesen kipakolta mindenki, amije van.
* * *
Bochkor Gábornak nem volt szüksége merész ruhára ahhoz, hogy sokan legyenek rá kíváncsiak. Sőt, olyan képet posztoltak a reggeli rádióműsora Facebook-oldalára, amin nincs is rajta a legendás műsorvezető, de talán ő nem is kapott volna annyi lájkot, mint a fotón látható tündéri kisbaba.

Kulcsár Edina örök sláger az olvasók között, a héten arra voltak a legtöbben kíváncsiak, hogy mi is a helyzet a névváltoztatásával. Felvette ugyanis férje, G.w.M vezetéknevét. Ami nem azt jelenti, hogy G. Edinaként mutatkozik be ezentúl, hiszen a rapper eredetileg Varga Márk, de az egykori szépségkirálynő csak részben lett Varga.
* * *
Míg Kulcsár Edina nevet váltott, Opitz Barbi a frizuráján változtatott, és ez igencsak nagy érdeklődésre tartott számot.
* * *
Béres Anett esetében azonban nem a frizurája érdekelt valakit, hanem a lába. Egy perverz férfi akarta kiélni rajta a lábfetisiszta hajlamait, ami az egykori valóságshow-szereplőnek nem tetszett túlságosan. De volt egy másik önjelölt online Rómeó is, aki a pocsék helyesírásával akasztotta ki Anettet.

Házasság első látásra Kármenje az új szerelméről beszélt.

A Jászai Mari-díjas színművész nyíltan állt ki a béke mellett. Benkő Péter ráadásul elegánsan odaszúrt az ellenzéknek is, amely szerinte teljesen alkalmatlan lenne az ország vezetésére.

Társadalmi és művészeti sikerrel zárult Mága Zoltán Országjáró Újévi Koncertsorozata.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.