
Kiss László szerint jót tett a focinak, hogy eltörölték az idegenben lőtt gólok szabályát. Szerinte az Arsenal ma remek meccsen ütheti ki a PSG-t.
Kiss László, a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi gólvágója jól ismeri a francia labdarúgást, hiszen profiként a Montpellier csapatában is rúgta a labdát. Természetesen figyelemmel kíséri a Bajnokok Ligája küzdelmeit is. A PSG–Arsenal BL-visszavágón sok gólt vár azok után, hogy az első meccsen a franciák győztek 1-0-ra.
Kiss a játék képe alapján meglepődött az első meccs végeredményén.
Az Arsenal volt a jobb, minden percben azt vártam mikor rúgják az angolok a gólt. Nem találtak be, viszont a párizsiak egyszer bevették David Raya kapuját. Mivel a focit gólra játsszák, előnnyel várhatják a visszavágót, ráadásul hazai pályán.
Kiss László szerint ez nem jelent túl nagy előnyt, hiszen a két csapat tudásban, játékintelligenciában nem sokban különbözik egymástól.
A mai meccsről annyit mondott, hogy szerinte potyogni fognak a gólok, de, hogy az adok-kapokból melyikük jön ki jobban, nos ehhez látnoknak kellene lennie.
„Szerintem legalább öt gól születik a meccsen. Az nagyon jót tett a focinak, hogy eltörölték az »idegenbeli gól szabályt«, így lehet nyílt sisakkal is támadni, akár még egy visszavágón is. Szóval, eredményt nem mondok, csak annyit, hogy az Arsenal jut a döntőbe” – jósolt a volt válogatott labdarúgó.
Vajon Böde Dániel vagy Varga Barnabás ünnepel-e, ha gólt lő.
Keita célja, hogy minden meccsen közösen ünnepelhessen a szurkolókkal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre