
Szívszorító: 104. születésnapján vesznek végső búcsút Keleti Ágnestől
A gyászoló család közölte a részleteket.
Az egész országot megrázta a hír, hogy százhárom éves korában elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.

Keleti Ágnestől csütörtökön többek között Gyurta Dániel és Orbán Viktor is elbúcsúzott. Most pedig az is kiderült, hogy mikor lesz a legendás sportoló temetése. A gyászoló család tájékoztatása szerint az ötszörös olimpiai bajnok tornásztól január 9-én, azaz egy hét múlva, éppen a 104. születésnapján (születése 104. évfordulóján) 12 órától vesznek búcsút a Kozma utcai izraelita temetőben.
Bár az izraeli média felvetette, hogy illene a zsidó államban végső nyugalomra helyezni, a kérdés eldőlt, a család a budapesti nyughely mellett döntött – számol be róla a Nemzeti Sport.

Top hírek

Ezt látni kell, Böde Dani óriási meglepetést okozott egy iskolában
Nagy sikert aratott a paksi futballista

Robbie Keane mindent elárult, nehéz napokon vannak túl
Győzelemmel folytatta a Ferencváros.

A zuhanyzóban dobta le a melltartót, itt vannak a szexbomba csodás keblei
Natalie Lee a sportolás után zuhanyozni készült.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre