
Se bugyi, se más, meztelenül lustálkodik az ágyban a szőke álomnő
Csodálatos reggeli pillanatok Kasey hálószobájából.
Bő negyedóra alatt lőtt mesterhármast a brazil csatár. Itthon hibátlanul menetel a Fradi, jöhet a Tottenham az Európa-ligában!
A második az elsőt, a bajnoki címvédő FTC a kihívó PAFC-ot fogadta a labdarúgó NB I 7. fordulójának zárómeccsén. Sokáig úgy tűnt, döntetlen lesz a véderedmény, de a csereként beállt Fradi-légiós, Matheus Saldanha nem így gondolta.
Már a felvezetés is méltó volt a mérkőzés rangjához, hiszen az FTC a múlt héten levonult dunai árhullám elleni védekezésben közreműködő katonákat, katasztrófavédelmi szakembereket és vízügyi dolgozókat hívott meg. A Groupama Aréna 11.776 nézője felállva tapsolta az árvízi hősöket, megköszönve az áldozatos munkájukat a gátakon.
A Fradi játékosai előzetesen fogadkoztak, hogy így legalább rögtön javíthatnak a szerdai, Anderlecht elleni Európa-liga-vereség után. Csakhogy a felcsúti vendégcsapat a Groupama Arénában is bizonyította, hogy nem véletlenül vezetett a zöld-fehérek előtt.
Az előző kiírásban bronzérmes PAFC a 66. percig bírta, akkor azonban az előző percben becserélt légiósduó vezetéshez juttatta a Ferencvárost: Tosin Kehinde ugratta ki Matheus Saldanhát, aki – nem először! – alighogy pályára lépett, egyből gólt szerzett (1-0). Sőt, a brazil gólzsák újabb tíz perc múltán egy védelmi hiba után duplázott (2-0), majd 17 perc alatt mesterhármast szerezve végképp eldöntötte a mérkőzést (3-0). Hatból hatodik győzelmével, hárompontos előnnyel a tabella élére ugrott a Fradi, ráadásul Dibusz Dénesék előtt áll még egy elhalasztott bajnokijuk is áll.
Pascal Jansen vezetőedző csapata tehát kiköszörülte a brüsszeli csorbát, és bizakodva készülhet az újabb El-meccsre: csütörtökön (18.45, tv: M4 Sport) az angol Premier League-ben nyolcadik Tottenham lesz Saldanháék ellenfele. A Spurs sem akárhogy melegített a Fradira, vasárnap délután 3-0-ra nyert a Manchester United vendégeként.
A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Csodálatos reggeli pillanatok Kasey hálószobájából.
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata úgy tűnik ledobta az átigazolási bombát.
Egyikőjük sem pótolhatatlan veszteség.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.