
Gulácsiéknál egyre nagyobb a kétségbeesés, a süllyesztő fenyeget
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
Romokban a tavaly nagy nehezen építgetett csapata. Dárdai Pál egyik fia már távozott, egy másik maradása sem fix, ráadásul az edző fefedezettjeit is sorra teszik pénzzé a Hertha klubvezetői.
Akinek annyira a szívügye a Hertha BSC és a fiai sorsa, mint Dárdai Pálnak, annak nehéz lehet végignézni az utóbbi hetek történéseit a berlini futballklubnál. Tavaly ilyentájt mesébe illő történet vette kezdetét, amelyre túlzás nélkül felfigyelt a sportvilág: ilyen magas szinten (a német Bundesliga másodosztályában) egyedülálló módon a magyar vezetőedző mindhárom fiát a csapatában tudhatta. Mára azonban felbomlott a nagy négyes mindannyiuk imádott klubjánál, és a menesztett tréner által építgetett gárda fontos tagjai is egymás után távoznak.
A tavalyi, csődközeli helyzet után még mindig pénzszűkében lévő Hertha vezetői a számukra nem titkoltan csalódást jelentő 9. helyezés után nem erősítésbe fogtak, hanem – eddig – 10 millió eurót (3,9 milliárd forint) kaszáltak több erősségük eladásából. A német válogatottban is szerepelt Suat Serdar hozta a legtöbbet a konyhára (a középpályást 4,5 millió euróért, azaz 1,8 milliárd forintért végleg megvette az olasz Verona, ahol eddig kölcsönben szerepelt). A Dárdai-csapat, sőt az egész liga (társ)gólkirálya volt ellenben Haris Tabakovic, akit a tavalyi vételára 10-szereséért, 3 millió euróért (1,2 milliárd forint) vett meg a Hoffenheim, miután a pár éve még a magyar NB I-es Debrecenben és Diósgyőrben szerepelt bosnyák középcsatár a „semmiből előhúzva” 39 tétmeccsen 27 gólt szórt a Herthában. Alig kevesebbért (2,5 millió euró, azaz 1 milliárd forint) kelt el a védő Marc Oliver Kempf is, akit az olasz Serie A-ban újonc Como vásárolt ki.
És nem biztos, hogy itt a sor vége: miután a legkisebb Dárdai-fiú, Dárdai Bence a szerződése lejártával ingyen távozott Wolfsburgba (édesanyja, Mónika asszony alaposan meg is könnyezte a 18 éves sarj kirepülését a családi fészekből), egyik bátyja is követheti a Bundesligába. A 6-szoros magyar válogatott Dárdai Mártont az Augsburg és a Werder Bremen is megszerezné a pénteken záródó átigazolási hajrában, nem beszélve a belga Anderlechtről és az angol másodosztályú Watfordról.
Tartja magát a hír, hogy a Dárdai-csapat másik tavalyi erőssége, Fabian Reese (35 tétmeccsen 13 gólt és 17 gólpasszt hozott össze, noha hetekig Covid-szövődményekkel is meggyűlt a baja) is több Bundeliga-csapat hívja. A Hertha legértékesebb játékosának távozását ugyanakkor cáfolják a klubvezetők, akik új fiúkra a nagy bevétellel szemben összesen csak 300 ezer eurót (120 millió forint) költöttek.
Márpedig Dárdai Pál kétszeresen is szomorúan figyelheti korábbi csapata szétesését. Egyfelől, a legidősebb fia, a magyar válogatottba visszatérő Dárdai Palkó továbbra is a berlinieknél szerepel, vagyis a családi szál még mindig létezik. Ráadásul az edző-apa szeptembertől is a klubban dolgozik tovább, csak éppen nem a proficsapat trénereként. A kötődés nem új keletű: Dárdai Pál 1997-től 2011-ig futballistaként, azóta pedig három időszakban vezetőedzőként, máskor egyéb pozíciókban szolgálta szeretett klubját. Most legfeljebb annak örülhet, hogy a romokból nem neki kell újra küszködve csapatot építenie, mint tavaly.
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
Katrina Vianna gyönyörű kék ruhában mutatta meg magát.
Fenyő Noah nagy lépés előtt áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre