Súlyos döntést hozott Szoboszlai kapitánya, érik a nagy bejelentés Liverpoolban

Hónapok óta kérdéses Virgil van Dijk sorsa a Liverpool focicsapatánál. Most úgy tűnik, Szoboszlai Dominik csapattársa döntött a jövőjével kapcsolatban.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.07.21.
Liverpool virgil Van Dijk bejelentés

A szívbajt hozta a Liverpool szurkolóira Virgil van Dijk. A holland labdarúgó igazi közönségkedvenc, a gárda csapatkapitánya, idén például az ő góljával nyerték meg a vörösök a Ligakupát. Szerződése ugyanakkor jövő nyáron lejár, ezért ha a Pool pénzt akar érte kapni, még idén nyáron el kell adniuk. Már amennyiben a 33 éves védő nem hosszabbít.

Van Dijk az idén megnyert Ligakupával (Fotó: AFP)

Jürgen Klopp távozása után Van Dijk többször is utalt arra, nem biztos, hogy részt akar venni a csapat újjáépítésében. Ezek után olyat nyilatkozott, melyet nem szívesen olvastak a drukkerek. A holland válogatott az Európa-bajnokságon az elődöntőben búcsúzott, a csapatkapitány pedig ezt követően borúsabb perceiben beszélt a terveiről.

Most pihennem kell, gondolkozni akarok a jövőmről. Hamarosan eldöntöm, mi lesz velem Liverpoolban és a válogatottnál egyaránt

– mondta Van Dijk az angolok ellen kiesés után.

Nos, eltelt egy hét, s egyes hírek szerint Van Dijk hajlandó a tárgyalásra, s arra, hogy maradjon Liverpoolban. 

Más értesülések szerint Van Dijk Szaúd-Arábiába mehet – írja a Magyar Nemzet

A legfrissebb hírek szerint Van Dijk zöld jelzést adott a szaúdiaknak, hogy felvegyék a kapcsolatot a Liverpoollal, és megkezdődjenek a tárgyalások az átigazolásáról. A szaúdiak már puhatolóztak is, ám az 55 millió eurót sokallják a védőért, és az is tervben van, hogy csak előszerződést kötnek, Van Dijk pedig januárban érkezik meg a szaúdi bajnokságba.

A védő kilenc éve focizik Angliában, s 2018. január 1. óta a Liverpool játékosa. A csapattal többek között bajnokságot és BL-t is nyert, a védelem elképzelhetetlen nélküle.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás