Ez hihetetlen, Klopp a világ végén vállalna újra munkát

Jürgen Klopp nemrég egy podcastműsor vendége volt, ahol kijelentette, hogyan is tervezi folytatni az edzői pályafutását. A német szakember kapcsán felmerült a szövetségi kapitányi munka, meglepő ország került a kalapba.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.07.05.
Jürgen Klopp edző Németország jövő Egyesült Államok

Jürgen Klopp 2015 októberében vette át a Liverpool irányítását. Az akkor mélyponton lévő angol sztárcsapatot teljesen újjáépítette, és visszavezette a világ legjobb klubcsapatai közé. Irányításával a Liverpool minden jelentős trófeát bezsebelt. A nagy munkában azonban elfáradt Klopp és idén januárban bejelentette, hogy az idény befejeztével otthagyja a Liverpoolt, és szünetet szeretne tartani az edzői pályafutásában.

Jürgen Klopp
Jürgen Klopp az Egyesült Államok felé veheti az irányt Fotó: AFP

A futballszurkolókat azóta foglalkoztatja a gondolat, hogy melyik lehet majd a német szakember következő csapata. Klopp legutóbb a Willipedia nevű podcast vendégeként bejelentette, egészen bizonyos abban, hogy nem a Pool lesz pályafutása utolsó állomása, „ám nem biztos, hogy olyan intenzitású munkát szeretne végezni, mint az elmúlt több mint két évtized során!” – írja a Mandiner.

Ebből arra lehet következtetni, hogy Klopp szövetségi kapitányként szeretné kipróbálni magát a jövőben. A német válogatott természetesen azonnal szóba került, ám Julian Nagelsmann munkájával egyelőre meg vannak elégedve a válogatottnál.

Ezzel kapcsolatban az ismert angol futballszakíró, Simon Hughes egy kérdezz-felelek során megjegyezte:

Németországon kívül az egyetlen ország, ahol Jürgen Klopp kapitányi posztot vállalhatna, az Egyesült Államok.

Az ország nemrég rendezőként vett részt a Copa Americán, ahol már a csoportból sem jutott tovább. Bolíviát ugyan legyőzte, ezt követően viszont Panamától és Uruguaytól is kikapott, igaz, utóbbi egy egyértelmű lesgóllal vitte el a három pontot. Gregg Berhalter vezetőedző nem tud mit kezdeni az egyre jobb kerettel, így nem lenne meglepő, ha a szövetség beáldozná őt Kloppért cserébe. Pláne úgy, hogy két év múlva az USA társházigazda lesz a vb-n.

 

Top hírek









Hírlevél-feliratkozás