
Váratlan fordulat, nem adja fel külföldön a BL-győztes magyar fociedző
Lőw Zsolt jó eséllyel kispad nélkül marad a nyáron. A korábban a Chelsea másodedzőjeként BL-t nyerő tréner nem először került ilyen helyzetbe.
Sokak álla leesett akkor, amikor Thomas Tuchel bejelentette, nem lesz a Mancester United focicsapatának vezetőedzője. A német tréner a szezon végén távozott a Bayern Münchentől, s többen is biztosra vették, hogy az angolok kispadjára ül le. Vele tartott volna Lőw Zsolt is, aki 2018 óta állandó segítője Tuchelnek. Együtt jutottak kétszer is a Bajnokok Ligája döntőjébe, 2020-ban a Paris Saint-Germainnel veszítettek, egy év múlva a Chelsea élén nyerték meg a BL-t.

Most úgy tűnik, a nyáron kispad nélkül marad a páros. A Manchester United vezetősége ugyan tárgyalt Tuchellel, ám ő köszönte, de nem érezte magáénak a feladatot a legutóbb az angol bajnokságban nyolcadik helyen végző klubnál. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokáig kispad nélkül marad a szakember és segítője. Korábban kétszer is előfordult, hogy a Tuchel–Lőw páros a szezon közben ugrott be és ért el nagy sikert. 2021 januárjában érkeztek a Chelsea-hez, ahol rögtön Ligakupát és BL-t nyertek. Két évvel később a Bayern Münchent vették át 2023 márciusában, ott német bajnoki cím lett a „jutalom”.

Top hírek

Megvillantotta hatalmas keblét, combfixben pózol a dögös vadmacska
Merész öltözékben pózol a fürdőszobában Natalya.

25 éves lett Szoboszlai Dominik: így köszöntötték fel
A magyar focista nem akármilyen évet tudhat a háta mögött.

A végére már Orbán Willi sem kellett, totális kiütés a Lipcse meccsén
Gulácsiék 6-0-ra nyertek Augsburgban.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre