"Nem használtam semmit" - veszélybe került a magyar olimpikon





Vége a találgatásnak, megszólalt a doppingbotrány érintettje.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.04.05.
párizsi éremesélyes eredmény dopping

Pozitív doppingteszt nélkül is bajba lehet kerülni, ezt már tudja Kun Anna vívónő is. A Magyar Nemzet csütörtökön írt egy meg nem nevezett sportolóró, akivel kapcsolatban 12 hónapon belül három esetben is előfordult, hogy az ellenőrök nem érték el a holléti nyilvántartása szerint általa megadott helyen és „ráérési időben”. Ez sajnos már doppingvétségnek számít. Az érintett sportoló pénteken nyilvánosan is megszólalt, Kun Annáról van szó, aki éremesélyes lehetne a párizsi játékokon.

Kun Anna, Fotó: MTI

Kun Anna most ügyvédei segítségével harcol azért, hogy ne tiltsák el. 

 

Kijelentem, hogy elkötelezett híve vagyok a tiszta sportnak és sosem használtam semmilyen tiltott anyagot. Kemény munkával és kitartással vívtam ki magamnak az olimpiai indulást érő kvótát, valamint a helyemet a nemzetközi elitben. Erre bizonyítékként szolgálnak a rendszeres laborvizsgálatok eredményei, illetve az összes mintavételem, amiket versenyeken, otthon, edzésen és edzőtáborokban adtam egész pályafutásom alatt. Az elmúlt 12 hónapban 8 alkalommal teszteltek, kivétel nélkül mindegyik eredményem negatív lett.

"A holléti információval kapcsolatban minden sportolónak, így nekem is figyelmesen kell eljárni. A vélelmezett holléti mulasztások ellenére nem hibáztam abban, amiért a nemzetközi doppingellenes program létrejött és működik."

- írta közleményében a sportolónő.





 





Ezeket olvastad már?
Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás