Újabb sorscsapás Szoboszlaiéknak: Klopp után a legjobb játékosuk is távozhat





Lassan egy éve szeretné megszerezni a szaúdi al-Ittihad Mohamed Szalaht. Tavaly nyáron nem járt sikerrel, most azonban úgy tűnik, hogy minden akadály elhárul, az egyiptomi világklasszis elfogadta a sárga-fekete mezes együttes ajánlatát.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.03.02.
Liverpool Szaúd-Arábia Mohamed Szalah Al-Ittihad FC átigazolás

Már több mint egy éve, hogy Cristiano Ronaldo aláírt a szaúdi al-Nasszrhöz, ezzel pedig új időszámítás kezdődött a közel-keleti ország életében. Tavaly hétszázmillió fontot (329 milliárd forint) költöttek játékosokra, többek között Karim Benzema és Neymar is a dúsgazdag országot választotta, de érkeztek a pályafutásuk csúcsán lévő futballisták is, mint Rúben Neves, Szergej Milinkovics-Szavics vagy Gabri Veiga. Egy nagy nevet azonban hiába ostromoltak a szaúdiak, nem tudták átcsábítani.

Mohamed Salah
Mohamed Szalah a nyáron búcsút intene a Liverpoolnak (Fotó: AFP)

Mohamed Szalahért minden követ megmozgatott az al-Ittihad (Benzema, Fabinho, N’golo Kanté), a Liverpoolnak csillagászati, 150 millió fontot (68 milliárd forint) ajánlott, de ez sem volt elég a tavaly nyári váltáshoz. A szaúdiak viszont nem adják fel, idén újabb offenzívát terveznek, a legfrissebb hírek szerint pedig az átigazolás első felén túl is vannak: sikerült megegyezni Szalahval, az egyiptomi világklasszis rábólintott a hihetetlen ajánlatra.

Innentől a Liverpool térfelén pattog a labda, az idő pedig nem a csapatnak dolgozik. Szalah szerződése ugyanis 2025-ben lejár, így hogyha szeretnének érte egy jelentős összeget kapni, akkor a nyáron értékesíteniük kell. Szalah idén is kulcsembere a Vörösöknek, 28 tétmérkőzésen 19 gólt és 10 gólpasszt jegyzett, júniusban viszont 32 éves lesz, a Jürgen Klopp távozásával hamarosan átalakuló Liverpool pedig könnyen lehet, hogy a jövőt már a fiatalabb futballistákkal képzeli el.

Szalah hat és fél éve erősíti a vörös mezes együttest, ez idő alatt minden jelentős trófeát legalább egyszer bezsebelt a klubbal, Angliában 2018-ban és 2022-ben az év játékosának választották.

 





 





Ezeket olvastad már?
Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás