„Albert Flóri mutatott hasonlót” – elképesztő dicséretet kapott a Fradi gólvágója





Az olimpiai bajnok Juhász Istvánnak is tetszett Varga Barnabás remeklése. A Fradi-legenda úgy vélte, Vargát akkor jegyzik majd a legjobbak között, ha nemzetközi porondon is meccseket dönt el.



Megosztás
Szerző: Szabó Sándor
Létrehozva: 2024.02.08.
Módosítva: 2024.02.09.
labdarúgás Varga Barnabás Ferencváros

A sportlaptól 10-es, azaz maximális osztályzatot érdemelt ki a Ferencváros válogatott labdarúgója, Varga Barnabás, miután az MTK elleni 5-1-s bajnokin négy gólt szerzett, ráadásul egy gólpasszal segítette Stjepan Loncart. Könnyed, jó értelemben vett lezser futballja az 1968-as mexikói olimpia aranyérmese, az egykori fradista fedezet, Juhász István felsőfokú elismerését is elnyerte, azaz elbűvölte őt is.

Varga Barnabás
Varga Barnabás – Fotó: MTI

A magunk idejében Albert Flórián mutatott be ehhez hasonló technikai finomságokat

– nyilatkozta a Metropolnak Juhász.Azt persze nem kockáztatnám meg, hogy itt van a Fradi új Albertje, mindenesetre emlékeztet rá. Aranylabdásunk más típusú csatár volt, viszont ami közös bennük, az a ritka remek gólérzékenységük.

Juhász szerint a 29 éves Varga még tovább fejlődhet, további parádés dolgokat mutathat majd a zöld-fehéreknél. Igaz, olimpiai aranyérmesünk szerint Albert már 15-16 éves korában elkápráztatott mindenkit.

Amennyiben Barna jövő csütörtökön az Olympiakosz elleni EKL-meccsen hasonlóan felszabadult produktummal eldönti a pireuszi találkozó sorsát, még közelebb kerülhet Alberthez. Mindenesetre a fejjátéka máris van olyan szinten, amilyen Flórié volt egykoron.

A Juci becenevű korábbi Fradi-kiválóság azt tanácsolja Vargának, hogy még hatékonyabban inspirálja csapattársait a győzelemre. Irányítson hangosan.

Mielőtt 1964-ben Torinóban Vásárvárosok Kupája-döntőt játszottunk a Juventusszal, Flóri az öltözőben ezt mondta nekünk: „Srácok, tilos besz.rni, ezek is csak olyan emberek, amilyenek mi vagyunk, menjünk, mutassuk meg nekik.” Megmutattuk, nyertünk 1-0-ra. De ugyanilyen laza volt a válogatottban, amikor 1959-ben barátságos meccsen 4-3-ra vertük az NSZK-t a Népstadionban, vagy az 1966-os vb-n Brazília elleni 3-1-es diadal során maradandót alkotott

– tette hozzá Juhász István, akinek szintén volt "sokgólos" meccse. 1963. november 7-én mutatkozott be az élvonalban, és nem is akárhogyan. A Ferencváros–Pécsi Dózsa (5:1) bajnokin a sérült Albert Flórián helyén játszva négy gólt rúgott.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás