
A Tisza Pártban is akadnak, akik kételkednek Magyar Péter vezetői képességeiben
Csercsa Balázs elmondta, Magyar Péter személyiségével gyakorlatilag lehetetlen együtt dolgozni, de ezt senki sem meri nyíltan a szemébe mondani.
Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori egyházügyi munkacsoport-vezetője kedden a közmédiában arról beszélt, hogy a párton belül sokan nem tartják alkalmasnak Magyar Pétert az ország irányítására, mégis a kormányváltás reményében kitartanak mellette. Úgy fogalmazott, a pártelnökkel rendkívül nehéz együtt dolgozni, de ezt kevesen merik nyíltan a tudtára adni. A kilátásba helyezett per kapcsán közölte, egyelőre nem kapott hivatalos értesítést, és szerinte az ügy inkább fenyegetés marad, mivel az általa elmondottak megfelelnek a valóságnak.

Csercsa Balázs azt is elmondta kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában, a Tisza Párt úgy akarja megnyerni a választást, hogy mást mond a választóknak a valódi terveiről. Ezután arról is beszámolt, hogy a szervezésben részt vevő tiszások gyakran szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter személyiségének van egy árnyoldala.
A pártközpontban is mindenki ismeri Magyar Péter személyiségét, amellyel nagyon nehéz együttműködni, csakhogy a szemébe ezt senki nem meri megmondani
– idézte a Ripost Csercsa Balázs szavait, aki úgy véli sokan azért maradnak a Tiszánál, mert azt érzik, csak így lehet kormányt váltani.
Csercsa Balázs szerint a Tisza Párton belül többen is úgy látják, hogy Magyar Péter nem alkalmas az ország irányítására, mégis mellette maradnak, mert nincs jobb alternatíva. Úgy véli, egy esetleges tiszás hatalomra kerülés nem jelentene valódi rendszerváltást, legfeljebb annyit, hogy más szereplők foglalnák el ugyanazokat a pozíciókat. Hozzátette: a néppárttá válás ígérete ellenére a szervezetnek továbbra is csak 20-30 tagja van, és jelentős a távolság a támogató közösség és a párt működése között.
A volt aktivista most is megerősítette, hogy valóban létezik a kiszivárgott konvergencia program, ami 2035-ig tartalmazza a párt céljait és eszközeit. A korábban az Index által nyilvánosságra hozott 600 oldalas dokumentumról azt mondta, az valós, a „pártban keringő tanulmánygyűjtemény”, amelynek alapján a kormányprogram is készül.
Top hírek


Magyar Péter az új miniszteréről, Vitézy Dávidról: Nincs vezetői kvalitása és a Fideszhez tartozik
Nagyon rosszul öregedtek Magyar Péter szavai.

Kik is lesznek pontosan Magyar Péter miniszterei? Mutatjuk a legrázósabb sztorikat
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre