
Leszakad az ég: erre a hat vármegyére adtak ki riasztást
viharos, szeles idő várható...
Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég.
Péntek napközben erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Legfeljebb egy-egy helyen lehet kisebb eső, zápor. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet – írja a Met.hu.
Szombaton napos, gomolyfelhős tavaszi időre van kilátás, ugyanakkor északkeleten megnövekszik a felhőzet, és itt akár zápor is lehet. Marad a 14-19 fokos maximum.
Vasárnap a napsütést gomolyfelhők zavarják, de zápor csak néhol fordul elő. 17 fok körüli értékeket mutatnak majd a hőmérők délután.
Hétfőn a napsütés mellett délután gomolyfelhők képződnek, és elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Reggel 5, délután 17 fok körül alakul a hőmérséklet.
Jelenleg ugyan nem érvényesül fronthatás, azonban hidegfronthoz hasonló élettani hatásokra lehet számítani: fokozódhatnak az érrendszeri panaszok, gyakoribbá válhat a fejfájás, szédülés, fáradékonyság, alvászavar és koncentrációcsökkenés. Ízületi és reumatikus fájdalmak is erősödhetnek, különösen időseknél, krónikus betegeknél és időjárás-érzékenyeknél – számolt be róla a Köpönyeg.hu.
viharos, szeles idő várható...
A viharos szél és a csapadék még nem akar búcsút inteni...
Erre jobb lesz felkészülni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre