
Mérleg Hold érkezik, alaposan próbára teszi ezeket a csillagjegyeket
Nem mindenki örülhet majd a pénteki napnak. Több csillagjegynek is érdemes lesz odafigyelnie a Mérleg Hold hatásai miatt.
2025. december 12. jön el a Mérleg Hold. Minden csillagjegy számára más megpróbáltatást fog elhozni.

Ezt hozza a Mérleg Hold a csillagjegyek számára
Kos
Pénteken a Szűz Hold kedvez önnek, mert „leföldeli”, de kap kedvező és kedvezőtlen fényszöget is, szóval lesz oka örülni, de bosszankodni is. Ilyenkor valóban az a jó technika, ha nem megy bele túlságosan a konfliktusokba, így enyhítheti a feszültségek hatását.
Bika
Csak napközben kell „kibírnia”, mert délután a Hold vénuszi jegybe, a Mérlegbe lép, és ez kedvező fordulatot jelent önnek. Nagyon hízelgő bókot kaphat valakitől. Az is lehet, hogy belép az életébe valaki, akivel az első pillanattól egy hullámhosszon vannak.
Ikrek
Több terve is van, ám a megvalósítás már nehezebb dió, mert nem gondolta még végig a részleteket. Épp ezért most fontos, hogy lépésről lépésre vegye át a teendőket. Egy nagyon szerencsés véletlenben is része lehet ezen a napon.
Rák
Pénteken a megérzései jó irányt jeleznek, de természetesen a racionalitás is fontos a döntésekhez. A túlzott lelkesedés is jelenthet buktatót, márpedig a Nyilas Merkúr erre hajlamosít. Legyen B-terve, ha valami mégsem pontosan úgy alakul, ahogyan szeretné.
Oroszlán
Pénteken nagyon sikeres napja lesz, és jobban is érzi magát a bőrében. Járjon nyitott füllel és szemmel, mert egy elcsípett beszélgetésfoszlány vagy egy jó tanács jelenthet megoldást egy problémára. Ha barátokkal találkozik, garantáltan vidám lesz a délután és az este a Mérleg Hold idején.
Szűz
Pénteken igazán pörgős és vidám napra számíthat, szuper beszélgetésekkel, ötletes megoldásokkal. A pénzügyekre viszont továbbra is figyelnie kell, mert fennáll a veszélye, hogy a vásárlások során elszalad önnel a ló.
Mérleg
Pénteken végre áttekintheti az önt foglalkoztató témákat és feladatokat, és letisztulnak a részletkérdések is. Bármit is csinál, gondolkodjon bátran nagyobb léptékben, mert igazán kedvező bolygóállások segítik. Magánéletében jó hír érkezhet.
Skorpió
Pénteken fellobban önben az a bizonyos szikra, amely ahhoz kell, hogy előbbre tudjon lépni. Egy kapcsolata – legyen az baráti vagy szerelmi – fontos lépcsőfokhoz érhet, talán egy jó beszélgetés hatására tisztázhatnak bizonyos kérdéseket.
Nyilas
A Merkúr a jegyében olyan meggyőzőerőt ad önnek, hogy bármilyen vitában győzni tud. Persze ez nem jelenti azt, hogy keresnie kellene a konfliktusok lehetőségét. Sokkal fontosabb jóra használnia ezt az erőt. Beszélgessen ma fontos dolgokról!
Bak
Pénteken nagyon jó élményei lesznek, főleg a magánélet területén. A munkahelyétől viszont már kicsit elege lehet. Túl sok a személyeskedő konfliktus, a pletyka és a rivalizálás, ön pedig szereti magát tartani a tényekhez.
Vízöntő
Pénteken konfliktusba keveredhet valakivel, amikor előáll egy új ötlettel vagy megoldási javaslattal a munkahelyén. Valaki ugyanis egészen másképp képzeli a dolgokat, ráadásul magának akarja a babérokat. Legyen résen!
Halak
Nagyon inspiráló napja lehet, sőt ennél több is. Ha szingli, akkor most elkezdődhet egy új ismeretség az életében, amiből még bármi lehet. Karrierfronton is szerencsés, bár tény, hogy nagyon fáradt már az év végi hajtástól.
Top hírek


Hiányzik már a kapcsolati pezsgés? – csillagjegyed szerint párkapcsolati életed végre repülőrajtot vehet
Április 27. és május 3. között komoly fordulat jöhet.

Személyiségteszt: Válassz egy esernyőt, és tudd meg, mi az életcélod!
Ezt ne hagyd ki.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre