
Erre a csillagjegyre ma fontos változás vár, de lehet, hogy észre sem veszi
A Kost becsapják, a Rák vezető szerephez jut.
Napi horoszkóp – 2024. február 15.
Kos (03. 21. – 04. 20.)
A tegnapi feszültségek után ma jóval nyugodtabb a hangulat, de azért még ma is lesz egy-két helyzet, amivel meg kell küzdenie. Ha pedig csalódott ma kissé, az nem csoda, hiszen a környezetében valaki nem egészen úgy cselekedett, amint előzőleg önnek megígérte, így önnek kell végül helytállnia helyette is.

Bika (04. 21. – 05. 20.)
A Hold ma a Bika jegyébe lép. Ez önnek jóval nagyobb lelki stabilitást jelez, mint az előző napokban, és hálás az oldottabb légkörért. Önnek is tennie kell azért, hogy megőrizze a stabilitását. Tegyen ma valamit csak a saját maga kedvéért!
Ikrek (05. 21. – 06. 21.)
Ha valamihez nagyon nem érez kedvet/erőt, és nem akar valamivel foglalkozni, könnyedén találhat indokot arra, hogy kitáncoljon belőle. Ma rosszul tenné, ha így gondolkodna, ugyanis most a nemszeretem dolgoknak is jelentősége lesz.
Rák (06. 22. – 07. 22.)
A Hold és a Szaturnusz kedvező fényszöge elmélyült, nyugodt lelkiállapotot eredményez. Ön általában a csapatmunkában, a közösségben és a párbeszédben hisz, és ma valami fontos dolognak az élére kell állnia, és vezetnie ezt a csapatot.
Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)
Ma adódhat egy probléma, amikor nem tud pusztán a racionális érvekre hagyatkozni. Most amit megtanultunk és az, amit a szabályok leírnak, nem megfelelőek egy probléma megoldására. Ami ma segíthet, ha improvizál, és a megérzéseire hagyatkozik.
Szűz (08. 23. – 09. 22.)
Ma fogjon össze másokkal, és gondolkozzon csapatban! Néha ugyanis hajlamos elvállalni a magányos harcos szerepét a csapatmunkával szemben, de ne feledje, hogy minden nagyobb eredmény az életben valamilyen közös erő eredményeképpen jön létre.
Mérleg (09. 23. – 10. 22.)
Ha van olyan terület, amelyben nem érzi komfortosan magát, akkor csütörtökön tehet annak érdekében, hogy meglazítsa végre azt a köteléket, ami megbéklyózza. Lehet, hogy ez csak egy elgondolás, ami téves. Most felszámolhatja az akadályokat!
Skorpió (10. 23. – 11. 22.)
A Hold a Bika jegyébe lép, ami nagyon kedvez önnek. A Plútó pedig fontos tanulságokat hoz: vannak olyan változások az életben, melyeknek nem lehet és nem is kell ellenállni. Sokkal okosabb a magunk javára fordítani ezeket a dolgokat. Örüljön ma egy változásnak és keresse meg a helyét benne!
Nyilas (11. 23. – 12. 21.)
Ön pontosan tudja, hogy a címek, pozíciók nem sokat számítanak, ha meg kell ítélni valakit. Sokkal inkább az emberi tulajdonságaira kell összpontosítani. Ma lehet egy érdekes tapasztalata ezzel kapcsolatban: valaki többnek vagy kevesebbnek bizonyul a vártnál.
Bak (12. 22. – 01. 20.)
A héten két bolygó is kilép a Bakból, ami enerváltságot hozhat önnek. Ne engedje ezt elhatalmasodni magán! Szuper eredményei vannak, és nagyon is ügyesen helytáll minden területen, ezt ne feledje el.
Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)
Ma szuper ötlete lehet, így nyilván és legszívesebben ott és azonnal bele is vágna a dologba. A kapkodás azonban nagyban megnöveli annak az esélyét, hogy vakvágányra fut, így próbáljon türelmesebben hozzáállni a dolgokhoz.
Halak (02. 19. – 03. 20.)
Gondjai akadhatnak ma a kommunikációval, mivel valaki, akivel találkozni szeretne, vagy megbeszéléseket folytatna, elérhetetlenné válhat. Ne gondolja túl a dolgot, valószínűleg csak pillanatnyi technikai akadály, és meg fogja keresni az illető.
Top hírek


Megérkezett az influenzaszezon: ebből a 9 jelből tudhatod, hogy te is megbetegszel
Ha időben észreveszed a jeleket, mentheted a helyzetet.

A Mérleg Hold felkavarja az állóvizet – néhány csillagjegy nehéz nap elé néz
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre