Ez a férfi mindent összefest a romkocsmától a lépcsőn át a gyermekkórházig - Videó!

Babos Bertalan Zsili festőművész, tervezőgrafikus munkáinak (erő)terébe saját kiállításai mellett Budapest romkocsmáiban is belekerülhetünk, de ha városi sétára indulunk, a budavári lépcsőkön ugyancsak belebotlunk, és már a Bethesda Gyermekkórház kerítésén is az ő és művészcsapata által festett színes világ tárul a szemünk elé.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2021.05.27.
I. kerület V. kerület VII. kerület IX. kerület XI. kerület alkotó

Babos Zsili tér-képeit a főváros számos ikonikussá vált belsőépítészeti projektjéből ismerhetjük. Aki járt már például a Csendes, a Púder vagy a Szatyor nevű szórakozóhelyen, az tudja, miről van szó, hiszen ezeket a munkákat is Zsili és nem mindennapi művészcsapata alkotta.

Babos Bertalan Zsili (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Mutatjuk videón is!

Tobzódni az élményben

Szatyor-plafon (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

– Mindent összefestettem, meg gyűjtögettem, játszottam mindennel, és ez kiterjedt mindenfelé a térben. Ebből jött az is, hogy elkezdtünk szórakozóhelyeket, és más külső helyszíneket is festeni. Régen is ezt csináltuk, mindig is ezt csináltuk, csak ez most elkezdett nagyobb publicitást kapni, aztán egyre nagyobb dolgokat festettünk. Budapesten körülbelül 40-50 helyet csináltunk, de dolgoztunk külföldön is: Erdélyben, New Yorkban, Moszkvában – meséli Zsili, majd kifejti: ő a kakukktojásokat, az utalásokat, a nem direkt dolgokat szereti.

Szatyor-fal (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

– A romkocsmákban is arra gondoltam, hogy ha oda bejön egy ember, aki fél bemenni egy múzeumba vagy egy galériába, ott végre elengedheti magát, és örömmel tobzódhat az élményben.

Falikar a Szatyorban (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Szívügy az önkéntesség

Zsili és művészbarátai a Bethesda Gyermekkórház szürke betonkerítéséből is színes könyvesszekrényt csináltak, úgy hogy klasszikus gyerekkönyvek gerincét festették fel vidám színekben az oszlopokra. A projekt jótékonysági összefogás eredménye, amelyet a kórház a Móra Kiadóval együtt álmodott meg, a „Babos-különítmény” pedig egyetlen nap alatt elkészített.

Könyvespolcot festettek a Bethesda szürke betonkerítéséből (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

– A gyerekkórház, az külön szívügy. Ebben az esetben nem kellett semmit kitalálnunk, megkerestek, mert látták, amit a nőnapra csináltunk a Vízivárosban, ahol a Glücklich Vilma lépcsőre ráfestettük magyar női szerzők nevét, egy-egy könyvük címével. Itt ugyanaz a poén, színes könyvgerincekkel tettük barátságosabbá a kórházi kerítéselemeket – tudjuk meg Zsilitől, aki megerősíti: havonta egy nap önkéntes munkát továbbra is felajánlanak művészbarátaival iskolák, óvodák, civil szervezetek számára.

A Nők lépésről lépésre projekt is Zsiliék munkája a budavári Glücklich Vilma lépcsőn (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

 

Azt csinálni, amit szeretek

A festőművész-tervezőgrafikust a munkája mellett a család és a barátok foglalkoztatják. Zsili, bár munkamániás, és ha tehetné mindig és mindent összefestene, mostanában a család került az előtérbe az életében, hiszen feleségével, Rókusfalvy Lilivel 4 éves kisfiuk és 8 hónapos kislányuk társaságában töltenek sok időt.

Zsili a kertjében egy boci térelemmel (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

– Elsősorban ember vagyok, próbálok a saját normáimnak megfelelni mindenben, amit szeretek. Ezek pedig a családom, a művészetem, meg a barátaim. Ha egy pici háromszöget kéne rajzolni, akkor ez lenne az, amiben élek. Munkamániás vagyok, szeretek mindig csinálni valamit, teremteni. Most sokkal lassabban festek, mert sokkal több időt vagyok a családommal. Már nem a napi 20 óra festés van, hanem napi egy-kettő, és amikor szabadnapom van, akkor tudok egész nap ezzel foglalkozni.

Spirál-sorozat

A készülő sorozat egyik darabja (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

„Vannak tér-képeim, assemblage-ok is. A festményeim olyanok, mint a grafikáim, a grafikáimból meg átveszem a tanulságot, és csinálok kockákból, más tárgyakból képeket. Legalább 20-30 sorozatötletem van, amiket meg akarok csinálni. Most épp saját tartozásomat törlesztem magamnak. A spirál-sorozaton két éve dolgozom, június 15-én lesz a bemutatója a Faur Zsófi Galériában.”

Humoros zsezsgés

Ady a Ladában (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

„Ady valószínűleg soha nem járt a Hadikban, így a Szatyor Bárban sem, de járhatott volna, és ez az egész kort beidézi. Nekem a Lada 40 évesen a múlt, egy nosztalgikus élmény. A múlt álomszerű, kocsonyás valami, amire egy érdekes idézetként tudok rágondolni. Egyik dolog utal a másikra, a másik a harmadikra, a harmadik a negyedikre, és nem direktek ezek az utalások. Ez tetszik nekem benne, hogy sok fogaskerék hajtja ezt az óraművet. Van ebben valami humoros zsezsgés.”









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás