
E-cigaretta miatt esett kómába egy édesanya
Egy nő nem tudta abbahagyni az e-cigaretta használatát.
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Hegyi Zsolt azt írta, ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá. Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató. "A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán, mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon. Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat!" - írta Hegyi Zsolt. Kitért arra, hogy a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 kilométeres régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 kilométer/óra sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel. Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási program keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal - közölte.

Egy nő nem tudta abbahagyni az e-cigaretta használatát.

Milyen válaszlépések lehetnek ezután?

Kárpátalján, Huszt településén sokan küzdenek a légiriadókkal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.