Mutatjuk a tél legnagyobb trógerét: útszórósót lopott egy fiatal férfi

A fiatal srácot még le is fotózták a rendkívül „szimpatikus” mutatványa közben. A felvételen az látható, amint épp félre állt a kocsijával és az út széléről lapátolja a járműbe az útszórósót. A szemtanú szerint végül szemrebbenés nélkül el is hajtott vele.



Megosztás
Szerző: M. N.
Létrehozva: 2026.01.14. 17:20
tolvaj autó útszórósó

Budapesten a Lehel utca és Róbert Károly körút sarkán szúrták ki a tél legnagyobb trógerét. Útszórósót lopott, majd elhajtott. Ám arra nem számított, hogy le fogják fényképezni és feltölteni az internetre. A fotója vírusként terjed. 

útszórósót
Az út széléről lopta az útszórósót Illusztráció: Metropol

Útszórósót lopott a férfi

A szemtanú szerint reggel 6-kor az egyébként forgalmas, de a korai időpont miatt most kihalt úton félreállt, kiszállt, majd kinyitotta a csomagtartóját, kivett egy lapátot és az út szélén lévő konténerhez lépett, amiben útszórósó volt és elkezdett lapátolni… Persze nem az útra, hogy ne csússzanak a kocsik, hanem egyenesen be a csomagterébe. 

A Redditen is megjelent kép szerzője szerint, először azt hitte, hogy a férfi havat lapátol, hiszen megkülönböztető mellény is volt rajta. Azonban ez csak a látszat, ugyanis végül kiderült, hogy az autóját tölti fel az útszórósóval. Ez azért borzasztó kellemetlen, mert a konténereket, amiket teli töltenek a sóval, azért helyezik ki, hogy az utat tudják vele biztonságossá tenni, hogy elkerüljük a baleseteket. Ám láthatóan ez a férfit nem érdekelte. 

útszórósót
A férfi jól felkészült a lopásra, percekig lapátolt Fotó: Reddit/vezess.hu

Egyelőre nem tudni, hogy hová vitte a férfi az útszóró sót, de elképzelhető, hogy a saját portáján szórta azt ki. Az autón nem volt rendszám, így a hatóságoknak egy kicsivel nehezebb megtalálnia a tolvajt, de vélhetően így sem okoz nekik problémát. Azonban azt gondoljuk, hogy tettével kiérdemelte a tél trógere címet, hiszen jól felkészült a mellényével és a lapátjával, ráadásul nem is kis tétel sót vitt magával. 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.