
Most jött: hangos csattanás rázta meg Kispestet, hatalmas baleset történt
Az Ady Endre úton karambolozott két autós.
Egy elbocsátott tengerészkadét nyitott tüzet az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájának kollégiumában Annapolis-ban csütörtökön, a felsőoktatási intézmény teljes területét lezárták – közölte az akadémia illetékese.
Az akadémiától származó közlések szerint a volt hallgató többeket megsebesített, legkevesebb egy embert súlyos állapotban helikopterrel vittek kórházba. A helyszíni televíziós beszámolók szerint komoly hatósági készültség van az intézmény területén.
Szintén helyi források közölték, hogy a tengerészkadét behatolt a kollégium épületébe a Bancroft Hall-ba, és ott nyitott tüzet. További információk szerint a volt diák magát katonai rendőrnek mondva kopogtatott a lakószobák ajtaján.
Naweed Lemar, az intézményhez kapcsolódó támaszpont illetékese elmondta, hogy a helyi rendőrséggel közösen intézkednek az akadémia biztonságát fenyegető ügyben.
Az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiája Maryland állam fővárosában, Annapolisban működik. Hatalmas központi kollégiumában 1600 kadét lakik, amivel a világ legnagyobb, diákok elszállásolására szolgáló épülete – írja az MTI.
Az Ady Endre úton karambolozott két autós.
Mi jöhet a mobiltelefon után?
Orbán Viktor interjút adott a Kossuth Rádiónak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.