Kik azok a függetlenséghajszoló férfiak, és hogy ismerheted fel őket?

A kalózpsziché egy metaforikus kifejezés, ami főként azoknak a férfiaknak a lelkületére utal, akik szélsőségesen hajszolják a szabadságot, a függetlenséget, a kalandot az életben, és nem szeretnének az elkötelezett tagjai, részei lenni semminek. Ezért is találó párhuzam a kalózlét, hiszen ezek a nyílt vízen tengődő fosztogatók annak ellenére, hogy sok filmes és irodalmi alkotás romantikusan ábrázolja őket, a lelkük mélyén félelmet, bizalmatlanságot és korábbi sérüléseket hordoznak.

A férfiak, akik csak "különálló entitásként" léteznek: a kalózpsziché természete

A függetlenséget hajszoló emberek jellemzően érzelmi, anyagi vagy életstílus tekintetében nagy fokú önállóságot tanúsítanak, ebből kifolyólag mások szemében kifejezetten karizmatikusak, vonzók és izgalmasak. Ám, ha valaki megpróbál közel kerülni hozzájuk, hamar megtapasztalhatja, hogy nehéz, vagy akár teljesen lehetetlen érzelmileg kapcsolódni hozzájuk, mivel senkit, talán még önmagukat sem engedik a belső világuk mélyére. 

– A függetlenséget, ami alapvetően mindenkinek mást és mást jelent, jellemzően a szabadsággal hozzuk összefüggésbe, és egy olyan működéssel, amikor autonóm módon, kontrolláltan, a saját magunk kényelmében éljük az életünket, tesszük a dolgunkat. Ebben persze vannak különbségek, hiszen egyesek csak így képesek élni, nem viselik el, ha bezárják őket, megmondják, mit tegyenek, míg másoknak éppen az ad biztonságot, hogy bizonyos szinten alárendelődnek a környezetüknek – részletezi Sarkadi Bálint, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – A férfiakat és nőket egyaránt érinti a túlzott függetlenségre való vágy, mindez pedig kihathat a családi kapcsolatoktól kezdve a szociális életen át egészen a párkapcsolatig. Ha az erősebbik nemnél maradunk, ők azok a betöretlen vagy betörhetetlen karakterek, akik kihívást jelentenek mások számára. Nem véletlenül annyira vonzóak a külvilág számára, hiszen szinte lehetetlen őket megszelídíteni, megszerezni, ami ha sikerülne, hatalmas érdem lenne.

Különféle okai lehetnek

Ha egy férfi felnőttkorában extrém módon kergeti a függetlenséget, annak sokféle oka lehet, a legtöbb a gyermekkorban keresendő. 

– Előfordulhat, hogy a különösen nagy szabadságra vágyó személy érzelmi szükségletei fiatal korában nem voltak megfelelően kielégítve, vagyis nem kapta meg azt a biztonságot, figyelmet, feltétel nélküli szeretetet a szüleitől, amire vágyott volna – magyarázza a pszichoterapeuta. – Jellemző az is, hogy valaki egy kifejezetten kontrolláló családból kikerülve válik extrán függetlenné. Felnőttként egyáltalán nem szeretne kötődni és másokhoz tartozni, hiszen korábbi életében egy túlságosan szoros rendszerben létezett. Az is gyakori, hogy valaki nagyon szigorú nevelési elvek mentén cseperedik, esetleg ilyen iskolába jár. Felnőve belőlük lehetnek a kereteket nem kifejezetten szerető, és fenntartó személyek. Érdemes megemlíteni az érzelmi sérüléseket is, vagyis azokat, akik sérelmeket éltek át a családi kapcsolataikban, például elvesztették a szüleiket, bántalmazták, elhanyagolták őket. Nekik ez lehet a fő indokuk arra, hogy nem szeretnének másokkal viszonyt kialakítani és fenntartani, hiszen azt tapasztalták, hogy ezekben csak sérülni lehet. A túlságosan független emberek leggyakrabban a felsoroltak miatt nem tartják biztonságosnak, komfortosnak a normatív elköteleződéssel járó kapcsolatokat, és döntenek úgy, hogy ezektől távol maradnak.

Közelíteni mások felé

Felmerülhet a kérdés, hogy pszichológiai szempontból mikortól számít problémának a túlzott függetlenség? A szakértő szerint onnantól, ha a mindennapos életvitelben nehézségeket okoz ez a habitus, akár az érzelmek kezelésében, a munkavégzésben, közösségi szinten, párkapcsolati helyzetekben, vagy a családi szituációk tekintetében. 

– A gyakori „nekem ilyen a személyiségem” vagy „én ilyen vagyok, nem akarok/tudok változtatni” hozzáállással sok nehézséget el lehet rejteni, mindaddig, amíg el nem jön az a pont, amikor az illető szenvedésnyomása nagyobb lesz, mint a megküzdési módhoz való ragaszkodása. Ezen a ponton lehetséges elindulni a változás útján, amihez érdemes szakember segítségét kérni – emeli ki a klinikai szakpszichológus. – A falak ledöntése időt és energiát kíván, de a leglényegesebb lépés, hogy szembe tudjunk nézni a problémával, rátekinteni arra, hogy mi az, amitől tartunk, ami bennünk elakadást okoz, amitől igyekszünk megóvni magunkat azzal, hogy túlzottan függetlenek vagyunk? Milyen érzéssel vagy érzésekkel nem szeretnénk találkozni? Honnan, milyen múltbéli eseményből, tapasztalatból eredhet ez? Képesek vagyunk, és merünk is szembenézni vele? Ha igen, akkor oldhatunk a túlzott függetlenség vágyán, és közelebb kerülhetünk másokhoz, végső soron önmagunkhoz is. 

Érdekel, hogy mennyire vagy független? Nézd meg ezt a videót is: