
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
A 2019-ben elkülönített 1 milliárd forintról nem tudni semmit. Varjú László látványosan megígérte a kórházat, de konkrét előrelépés nem történt az ügyben.
Varjú László már 5 éve ígérgeti az újpestieknek, hogy lesz kórházuk. A kerület lakosai évek óta szembesülnek azzal a problémával, hogy nincs aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó kórház. A Fidesz javaslatára 2019. november 29-én az Újpesti képviselő-testület 1 milliárd forintot különített el az újpesti kórház ügyének előmozdítása érdekében. Azóta ez a pénz is eltűnt, úgy hogy nem történt semmi a kórház kapcsán.
„Amint átvesszük a hatalmat, akkor megteremtjük a lehetőségét annak, hogy Újpesten újra kórház legyen!”
-ígérték a kampányban Varjú Lászlóék.
Varjú László Trippon Norberttel, Újpest árnyékpolgármesterével közösen vágta le a lakatot Az Árpád kórház kerítéséről,
látványos színészkedéssel.
De azóta sem történt semmi. A helyi egészségügyi ellátás csak járóbetegeket szolgál ki, ezért az újpestieknek más kerületekbe vagy városrészekbe kell utazniuk a szükséges kezelésekért. Ez komoly gondot jelent, főleg sürgős esetekben, az időseknek meg a mozgásukban korlátozott embereknek ez különösen megterhelő. Ugyanakkor a helyi kórház hiánya miatt a szomszédos intézmények túlterheltek, ami hosszabb várakozási időhöz vagy akár az ellátás minőségének a romlásához vezethet. A helyiek annyira megelégelték ezt a helyzetet, hogy peticiót is indítottak a kórház újbóli megnyitása érdekében, hangsúlyozva, hogy az újpestieknek joguk van megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Mivel nem történik semmi előrelépés ez ügyben, a helyiek aggodalmukat és elégedetlenségüket fejezik ki a helyi közösségi oldalakon is.
Varjú László és Déry Tibor, azt ígérték az újpestieknek, hogy lesz kórház. Erről videók is készültek. Eltelt 5 év és nem történt semmi. Pedig anno 2019 novemberében a Fidesz frakció javaslatára elfogadott a közgyűlés egy határozatot, amiben 1 millió forintot különített el az önkormányzat a kórház előmozdításának érdekében. Azóta nem történt semmi és a pénz is eltűnt-itt tart a dolog
- mondta el a Metropolnak Renge Zsolt fideszes képviselőjelölt.
Renge szerint az tudná a leginkább előmozdítani a kórház ügyét, ha az állami tulajdonban levő Árpád kórházat az önkormányzat saját tulajdonba tudná venni. Tehát ennek az átadásáról kell a tárgyalásokat mihamarabb elkezdeni az állammal.
Azt várná el kormánypárti képviselő jelöltként, illetve majd képviselőként, hogy a baloldal ezt ne akadályozza, illetve segítsék elő, mint önkormányzat. Tegyenek érdemi lépéseket annak érdekében, hogy az újpestiek egészségi ellátása fejlődhessen.
Renge továbbá elmondta, hasonló precedens volt már 2019-ben. Akkor Wintermantel Zsolttal az újpesti szakrendelő kapcsán vittek véghez hasonlót. Azt az önkormányzat saját tulajdonba vette és kívül-belül felújították, és az újpestiek javát szolgálja azóta is. "Ilyen konstrukciót képzelnék el az Árpád-kórház kapcsán is. Ha jó gazdaként az önkormányzat saját tulajdonba venné, akkor ott olyan egészségügyi szolgáltatásokat lehetne kialakítani, ami a helyiek javát szolgálja." - mondta a Fidesz jelöltje.
Renge egyike azoknak, akik szembe szállnak Varjúval az időközi parlamenti választáson. A március 23-i időközit azért kellett kiírni, mert a választókerületben egyéni mandátumot szerzett DK-s képviselőt, Varju Lászlót előbb tavaly februárban első fokon a Fővárosi Ítélőtábla, majd decemberben a Kúria is bűnösnek mondta ki garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt. A baloldali politikus ezt követően lemondott mandátumáról. Miután bűncselekményben találták bűnösnek, az Országgyűlésnek ki kellett volna mondania az összeférhetetlenségét, és elvennie a mandátumát. Ha megfosztották volna a mandátumától, akkor nem indulhatott volna újra, Ezt megelőzve lemondott – vagyis a klasszikus baloldali sztorit látjuk: a hatalomért, a pénzért vastag bőrrel újra nekirugaszkodik a pozíciónak.
Még a Demszky féle vezetés hanyagolta el az általa fenntartott kórházakat. A Gyurcsány-kormány pedig 2007-ben bezáratott több fekvőbeteg-osztályt Újpesten, osztályról osztályra szűnt meg ez a kórház is. Miután sok osztályra lakat került, az intézmény ellehetetlenült és megszűnt.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.