„Csak egyetlen tünetem volt, most mégis halálos betegséggel küzdöm!”

Pusztító diagnózissal álltak elő az orvosok.



Megosztás
Szerző: H. A.
Létrehozva: 2025.03.21.
Módosítva: 2025.03.21.
vérvizsgálat bélrák daganat kemoterápia

Karen Kennerley a munkahelyi stresszt okolta az állandó kimerültségéért – egészen addig, amíg az orvosok rémisztő felfedezést nem tettek. Az 57 éves lancashire-i tanár háziorvosa a nő a panasza nyomán teljes vérvizsgálatot végzett, amely – egy kis vérszegénységet leszámítva –, teljesen normális eredményeket mutatott. A biztonság kedvéért az orvos beutalta a nőt FIT-vizsgálatra és kolonoszkópiára (vastagbéltükrözés) is. 

Egyetlen tünet jelezte a nő súlyos betegségét Fotó: GoFundMe

A vizsgálatok daganatot mutattak ki, amelyet kezdetben jóindulatúnak hittek. Ezután CT-, és MRI-vizsgálatokat végeztek, amelyek kimutatták, hogy két elváltozás is van a nő máján. Karen 2023 májusában esett volna át egy műtéten, melynek során eltávolították volna a daganatot, ám a beavatkozást leállították, mivel gyanúsnak találták a daganatot. Ekkor biopsziákat vettek, és kiderült, hogy a daganat rosszindulatú, Karennél pedig harmadik stádiumú bélrákot diagnosztizáltak. 

2023 júniusában Karent végül megoperálták: ekkor eltávolították a daganatot, valamint a vastagbele egy részét is, majd áthelyezték a manchesteri Christie Kórházba, ahol nyolc kemoterápián esett át. A kezelések ellenére azonban a rák átlépett a negyedik stádiumba. Az NHS (az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) ekkor, a palliatív kemoterápián kívül, már nem tudott további kezelést felkínálni, annak érdekében, hogy meghosszabbítsák az életét. Karen jelenleg egy GoFundMe-oldal segítségével gyűjt pénzt arra, hogy Németországba utazzon egy TACE (transzarteriális kemoembolizáció) nevű kezelésre. Az eljárás során a kemoterápiát közvetlenül a daganatba juttatják, úgy, hogy a daganatot tápláló erekbe fecskendezik, majd egy vérállást blokkoló anyaggal elzárják a tápanyagokhoz való hozzáférést. A magas költségek ellenére Karen már három TACE-körön esett át, amelyek ígéretes eredményeket mutattak a daganatok zsugorításában. Mivel azonban anyagilag kezd megszorulni, így szüksége van az emberek jóindulatára és támogatására.

A mentális megpróbáltatás egyszerűen szörnyű – aggódom amiatt, hogy nem dolgozom, aggódom, hogy hogyan fogom finanszírozni a kezelést. A negyedik stádiumú rákban szenvedők teljesen elhagyatottnak érzik magukat. Ezen akarok változtatni, nemcsak a magam számára, hanem mindenki más számára is, aki ezen megy keresztül

– mondta el Karen, a The Sun beszámolója szerint.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás