A „másodlagos” emlőrák ijesztően gyors terjedésére hívták fel a figyelmet az orvosok – és az alig ismert tünetre, amelyet nők ezrei hagyhatnak figyelmen kívül.
Hannah Gardner kettős masztektómián esett át, azaz eltávolították azt a mellét is, amelyik nem volt daganatos, ezt követően pedig kemoterápiás kezelést is kapott, és biztos volt benne, hogy legyőzte a mellrákot. Még amikor évvel később daganatot találtak a mellkasában, akkor sem aggódott különösebben.
Az újraműtött mellemben egyértelműen éreztem egy borsó méretű csomót
– mondta a 38 éves Hannah, aki klinikai vizsgálatok vezetőjeként dolgozik Angliában, Twickenhamben. A vizsgálatok azonban kimutatták a legrosszabbat.
Hannah 26 éves volt, amikor először diagnosztizálták nála a betegséget 2013-ban. Annyira megnyugodott felépülése után, hogy tűzoltó férjével, Peterrel úgy döntöttek, családot alapítanak. Kislányuk, Lilah, 2020 júliusában született. Ezért érte váratlanul, amikor 2020 novemberében egy rutinvizsgálat során rákos sejteket találtak a hónalji nyirokcsomóiban.
Az egyetlen jel egy furcsa lüktető érzés volt a hónaljamban, ami néhány héttel korábban kezdődött
– mondta. A sugárkezelés után újra reménykedni kezdett, de két évvel később a rák visszatért, ezúttal már a májára is átterjedt.
Az onkológus világossá tette: ez másodlagos rák, és nincs rá gyógymód. Ez volt a legrosszabb rémálmom
– vallotta be. Hannah most rész vesz egy immunterápiás klinikai vizsgálatban, és élethosszig tartó kezelésre számíthat – írja a Daily Mail.
Hannah az Egyesült Királyságban élő körülbelül 57 000 nő egyike, akik másodlagos mellrákkal küzdenek – derült ki egy 2021-es jelentésből. Ez a szám 2018 óta évről évre növekszik. Az Egyesült Királyságban a primer mellrákkal diagnosztizált betegek 10–40 százalékánál alakul ki másodlagos mellrák. Bár a másodlagos mellrák továbbra sem gyógyítható, a kezelések óriási fejlődésen mentek keresztül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre