2007-ben ezen a napon mutatta be az első almás okostelefont a nagyközönségnek Steve Jobs. Az iPohne-t egy 1000 fős csapat 2004-ben kezdte el kifejleszteni, ma pedig már a 16. szériánál tartanak.
Steve Jobs az első iPhone fejlesztésébe 2004-ben kezdett bele egy 1000 alkalmazottból álló csapattal. A Project Purple (lila terv) nagyjából 150 millió amerikai dollárt emésztett fel 30 hónap alatt. Jobs végül 2007. január 9-én mutatta be az első iPhone-t a Macworld kiállításon, a San Franciscóban található Moscone Centerben. Az első készülékek még 2007. június 29-én gazdára találtak, ottani idő szerint délután 18:00-kor. Vásárlók százai álltak hosszú sorokban az üzletek előtt szerte az országban, hogy hozzájuthassanak. Európában 2007 novemberétől lehetett kapni iPhone-t – írja a Wikipédia.
Dr. Herman Hollerith 1889. január 9-én szabadalmaztatott egy elektromágneses számlálószerkezetet, ami a lyukkártyás népszámlálás adatait segítette feldolgozni. Az 1890-es amerikai népszámlálásnál elsőként alkalmazott lyukkártyát egészen az 1960-as évekig használták adatrögzítésre. Népszerűsége bár mára erősen megkopott, egyes gyárak, üzemek blokkolóóráiban még a mai napig fellelhetjük a találmány továbbfejlesztett változatait. Hollerith a gyártásra céget alapított, ami a későbbiekben IBM (International Business Machines Corporation) néven vált ismertté.
Az 1921. január 9-én született tornásznő összesen 46-szoros magyar bajnok és ötszörös olimpiai bajnok volt, de összesen 10 olimpiai érmet szerzett. Ő volt a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, akit 2004-ben a nemzet sportolójává is megválasztottak. Az olimpikon 2025. január 2-án hunyt el. Végső búcsút a mai napon vesznek tőle 12 órakor, a Kozma utcai izraelita temetőben.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző is ma ünnepli a születésnapját. 1954. január 9-én született. Ő a Kalózok, az Üvegtigris és a Miniszter félrelép című filmek és a Dzsungel könyve című musical zeneszerzője is. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsessz tanszakán végezte, szoprán- és tenorszaxofonon játszik. 1979-től a Dimenzió együttes vezetője volt, 1987 óta a Trió Stendhal zenekarban játszik.
Katalin (Kate Middleton, született Catherine Elizabeth Middleton) hercegné, Vilmos brit királyi herceg, Cambridge hercegének felesége éppen ma lett 43 éves. Esküvőjükre 2011. április 29-én került sor Londonban.
A koponyeg.hu előrejelzése szerint csütörtökön a nap nagy részében változóan felhős időre van kilátás, csak estétől lehet felhőzetnövekedés, és ekkortól nyugaton már eső is előfordulhat. Erős marad a déli szél. 10-15 fokos kora tavaszi idő várható.
A felvi.hu tájékoztatása szerint a leendő hallgatók január 9-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumaikat vagy módosíthatják a megjelölt egyetemek sorrendjét. Mindez azokra vonatkozik, akik keresztféléves felvételin jelentkeztek valamelyik magyar felsőoktatási intézménybe.
Az új évben ismét lakossági kertészeti tréningre várják az érdeklődőket az Angyalföldi József Attila Művelődési Központba. Ezúttal minden érdeklődő kerületi lakos a szobanövényekkel kapcsolatos információkat, érdekességeket hallgathat meg. Az előadás a Lakásaink kedves egzóta vendégei, a szobanövények címet kapta és 17 órakor kezdődik majd. További információ ezzel kapcsolatban itt olvasható.
Január 9-én 18 órakor rendezik meg a 4. PosterFest megnyitó- és díjátadó ünnepségét a Pesti Vígadóban, majd egész januárban a kortárs plakátművészet lesz középpontban Budapest több helyszínén. Kiállítások, előadások, workshopok várják az érdeklődőket! Az esemény részletei itt találhatók.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre