
Halálos iram Csepelen: Nem hiszed el, mit művelt a sofőr, pedig nem is őt kereste a rendőrség
Kiderült, hogy a sofőr nem véletlenül menekült: jogsija sem volt, utasát pedig körözték. Az autós üldözés Csepel több utcáján folyt, még egy bolt parkolóján is átrongyoltak.
Nem mindennapi autós üldözésre lettek figyelmesek a szombaton délután (december 28.) a csepeliek. A helyeik először fékcsikorgásra, majd felbőgő motor zajára eszméltek, hamarosan pedig már tátott szájjal figyelték, ahogyan egy szürke Citroen padlógázzal rongyol át az Ady Endre utcán.

Parkolóban is folytatták az autós üldözést
A sofőr nem tétovázott, mindenen áthajtott, olyannyira, hogy még az egyik helyi élelmiszerbolt parkolóján is keresztül rongyolt - nyomában a szirénázó zsarukkal. Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrséget is, ahol elárulták: nem az Ady Endre utcában kezdődött az üldözés, a sofőrt ugyanis már korábban igyekeztek megállítani. A citroenesnek viszont eszében sem volt félrehúzódni a rendőri jelzésre, inkább gázt adott, majd elszáguldott. Ekkor szegődtek a nyomába a rendőrök.
December 28-án délután egy szürke színű Citroent akartak megállítani a XXI. kerületben, a Védgát utcánál, azonban az autós a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott, ezért több járőrautóval követték
- mondta el a Metropolnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A csepeli Halálos iramban azonban nem tartott sokáig: a mindenre elszánt sofőrön hamarosan kifogott egy padka. Az is kiderült, hogy nem véletlenül menekültek a zsaruk elől: a sofőrnek nem volt jogsija, a mellette utazó nőt pedig már egy ideje körözték a hatóságok:
- A kocsi padkára hajtott, majd füves területen állt meg. A járművet vezető 33 éves férfit, és 43 éves női utasát a rendőrök intézkedés alá vonták. A férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, női utasáról kiderült, hogy lopások és csalás miatt körözték a hatóságok. Az egyenruhások mindkettőjüket előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra - magyarázták. A férfi ellen végül szabálysértési eljárást indítottak, míg a nőt a korábbi bűncselekményei miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Top hírek


Lecsapott a DELTA: Egy este, két gépjármű, négy elfogás

Megmutatja igazi téli arcát az időjárás: dermesztő, ami az ünnepek után ránk vár
Változékony időre lehet számítani.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre